Európa a tengerre néz
— Michel Mollat du Jourdin: Európa és a tenger. —
(Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1996.)

(Új Magyarország, 1997. augusztus 23., 10. o.)


© 1997 Ambrus Attiláné Dr. Kéri Katalin egyetemi docens


[Recenzió]

      Georges Duby, az Annales-iskola kiemelkedő francia középkor-kutatója egy nyilatkozatában úgy jellemezte a történészeket, mint felfedezőket, akik a források kisebb-nagyobb szigetei között hajóznak. Véleménye szerint vannak nagy vízfelületek is e szigetek között, ahol igazán kiélhetik szenvedélyüket, és fantáziájuk szabadon szárnyalhat.

      Az embernek úgy tűnik, a történelemkönyveket gyakran nem azok a történészek írják, akikről Duby beszél. Bár mostanában sok kiváló tankönyv is megjelent a tankönyvpiacon, ezek kötött terjedelme nem mindig teszi lehetővé az átfogó, a világot sokszínűségében és teljességében megragadó történelemszemlélet kialakítását. Ezen a gondon az Atlantisz Kiadó igényes és érdekes kiadványai között szerényen megbújó, acélkékbe kötött „Európa születése” című sorozat kötetei sokat segíthetnek. Van-e olyan gyerek és van-e olyan felnőtt a világon, akinek a képzeletét sosem ragadta meg a tenger? Van-e olyan, aki sosem vágyott kincses szigetekre, kalózok, felfedezők vagy halászok közé?

      A tenger az élet forrása és a halál birodalma – írja könyvében Michel Mollat du Jourdin, a Sorbonne professzora, aki az „Európa és a tenger” című művében arra kereste a választ, hogy milyen szerepe volt, van és lesz a tengernek az Európa-kalandban. A tenger, mint összekötő és elválasztó közeg, a gazdasági, politikai, kulturális történések állandó csatornája mindig jelen volt kontinensünk történetében. Az elrabolt görög királylány nevét viselő földrész csak „kis félsziget nagy vizektől körülvéve”, és a rajta élő népek sorsát, identitását alapvetően meghatározza a tengertől való távolság (az ahhoz való közelség). Görögök, vikingek, ibérek, olaszok és más, hajós népek története pereg az érdekfeszítő könyv lapjain. Mitológiájuk, meséik, hiedelmeik és művészetük felidézésével hajóikra szállhatunk, és megismerhetjük álmaikat, félelmeiket és tetteik mozgatórugóit. Tengerszorosok és tengerárkok, fjordok és szigetek közé szorított Európánk lakóinak egész története kibontakozik a nagy képzelőerővel megáldott francia történész tollából, az ókortól napjainkig.

      A széleskörű forrásfeltárásra alapozott, áttekinthető ábrákkal illusztrált, számos tudomány eredményeiből merítő könyv nagy segítség lehet ahhoz, hogy a világot egységében lássuk. Szerzője nem csupán történész, hanem az irodalom, vallástörténet, zene, néprajz és képzőművészet avatott ismerője is. Bár számos általa közölt adat és tény ismerős, az író ezeket sajátos módon egymás mellé és rendszerbe állította, gondolkodásunk termőföldjének bejáratott barázdáin „keresztbe szánt”.

      Könyvének záró sorai is elmélkedésre ösztönöznek: a tenger és Európa kapcsolatainak feltárásában ő az európai identitás megerősítésének lehetőségét látja. A történelem során többször történt már kísérlet Ázsia és Európa közös határának megállapítására. Hérodotosz a Dont, a középkori gondolkodók a Volgát, De Gaulle tábornok pedig az Urált tartotta határnak. A kötet írója – Claudelt idézve – úgy válaszolt a kérdésre, hogy Nyugat a tengerre, Kelet a hegyekre néz.

      Jóllehet, néhány óra alatt elutazhatunk a legközelebbi tengerpartra, nekünk, magyaroknak kissé nehezebb a válaszadás. Bár nem vagyunk tengeri nép, a könyv lapjain hullámzó betűtengerben otthon érezhetjük magunkat, mert a tenger a történelem során beépült a gondolkodásunkba. Vágyunk rá, gazdasági és lelki értelemben érezzük a hiányát, de sosincs tőlünk olyan messze, hogy ne gondoljunk rá. Egy hajós brazíliai útja után azt mondta, hogy „akik nem szálltak még tengerre..., a világnak csak egyik felét látták.” Akinek ideje engedi, üljön be a könyv szerzőjének vitorlásába, és tegyen egy káprázatos utazást!



Pécsi Tudományegyetem — BTK – Neveléstudományi Intézet – Nevelés- és Művelődéstörténeti Tanszék
H-7622 Pécs, Ifjúság u. 6. — Tel: (72) 503-600 / 4366
© Dr. Kéri Katalin tanszékvezető egyetemi docens, 2004 ()