A csend útja

(Bordáink temploma, Alterra Kiadó, Budapest, 1997., 51-52. o.)


© 1997 Ambrus Attiláné Dr. Kéri Katalin egyetemi docens


      Opálos a reggel. A part szürke szikláin végigszalad a szél. Itt nyugalom van, fehér színű napfény és a kék millió árnyalata. Szemben terpeszkednek Marokkó hegyei...
      A sors vezérelt ide, az Isten háta mögé, hogy a csend arcát megismerhessem. Itt van kezdet és a vég; végén járok egy kontinensnek, s előttem egy másik kapuja. Egy másiké, mely ezernyi titkot rejteget, de csodáit nem adja egykönnyen. Alattam a sziklák valaha Afrika szikláit ölelték. Régóta csak messziről áhítoznak egymás után, többé nem találkozhatnak anyagaik, sem az égben, sem az óceán alatt. De sóhajtásukat továbbviszi a szél, a víz, benne szunnyadnak álmaik a levegő hűvös ében és a habok fodrában.
      Száz arca van a nyugalomnak.
      Az egyiket szelek szabdalják, nap égeti, tenger vize mossa. Ennek az arcnak neve is van. A városkát úgy hívják: Tarifa.
      Nagyon régen ülök itt. Meglehet, már több ezer éve. Szívemből repülnek fel a sirályok, hajamból szakad ki a szél. Itt voltam már a teremtéskor is. Itt kóborolt a lelkem mindig, amikor ellepte a köveket a dagály. Sosem mentem el innen, és örökre itt maradok. Ide tartozom, mint a szürke sziklák, itt vagyok otthon.
      Körülöttem épülnek és omlanak a fehér városok, születnek és eltűnnek barna bőrű halászok, de az én tekintetem nem homályosodik.
      Bennem él a nyugalom, és én a belső csend gyermeke vagyok. Zúg a tenger és viháncol a szél, de ez nekem a csend. Én halkan élek.

             

      A csendnek útja van. Arra tart, ahol az óceán ered, és onnan jön, ahol születik az ég. Körben jár, és úgy vesz körül, mint a levegő, a napfény és a bőröm. A csend útja mindenkin átmegy, de ösvényét homály lengi át. Akiben nincs nyugalom, a csend útjára sosem léphet...

             

      Tarifa. Egy aprócska arab szó, mely ittragadt Andalúzia csücskében. Maroknyi kő egy tengerszoros partján. Aranyszínű a hajam szála, és ha hunyorítok, a nap fénye megcsillan a repedezett sziklákon is.
      Egyszer majd fel kell állnom innen, és talán nem jövök vissza. Menni, maradni – ki tudja, mit jelentenek ezek a szavak?
      De a csend, a nyugalom mindig bennem marad, a lelkem sohasem megy el. Az igazi ösvény nem térben halad. A valódi óceán mindig körbevesz. Nincs értelme már múltnak és jövőnek. Tarifa csak egyetlen apró szentjánosbogár, mely felvillant életem sötétjében.



Pécsi Tudományegyetem — BTK – Neveléstudományi Intézet – Nevelés- és Művelődéstörténeti Tanszék
H-7622 Pécs, Ifjúság u. 6. — Tel: (72) 503-600 / 4366
© Dr. Kéri Katalin tanszékvezető egyetemi docens, 2004 ()