„Ó, Niszaba, tied a dícséret!”

(Iskolakultúra, 1997/3., 78-79. o.)


© 1997 Ambrus Attiláné Dr. Kéri Katalin egyetemi docens

      Ötezer évnél is több lepergett már a történelem homokóráján, de az írás és az iskola, a tudományok és a költészet sumer istennőjének neve még nem veszett feledésbe. Niszabának köszönték meg jó sorsukat az írnokok és a tábla házának fiai, Ur, Uruk, Eridu, Lagas, Girszu, Nippur, Suruppak és más mezopotámiai városok diákjai. Irodalmi művekből megismerhetjük a tanítás egykori menetét, képet alkothatunk e régi, a folyamköz első név szerint ismert népének iskoláztatási szokásairól és gyermekképéről.
      Komoróczy Géza fordításában és szerkesztésében a világ könyvkiadását tekintve is páratlan munka jelent meg 1970-ben, mely alcíme szerint a sumer irodalom kistükre: „Fénylő ölednek édes örömében”.[1] A kötet nagy érdeklődést keltett az irodalommal és történelemmel foglalkozó szakemberek körében, de jelentős forrásgyűjtemény lehetne a pedagógia, a neveléstörténet iránt érdeklődő olvasók, bármilyen szakos tanárok és egyetemi hallgatók kezében is.

      A kötet szövegei, bár időben meglehetősen távol állnak tőlünk, egyenesen hozzánk szólnak. Sőt, néha olyan érzésem támadt, hogy rólunk! Bár sok víz lefolyt a Tigris és Eufrátesz medrében az agyagba nyomott írásjegyek születése óta, nagy birodalmak emelkedtek ki és süllyedtek el a végtelen időben, a költeményeket olvasva érezhető, hogy az Ember örömei és félelmei mit sem változtak... A kötet tematikus fejezetekre oszlik, amelyek közül az egyik a „tábla házába”, vagyis a korabeli iskolák falai közé vezeti el az olvasót. A költeményeket tanulmányozva meginog a neveléstörténeti könyvekben sugallt (vagy kimondott) gondolat, mely szerint a modern kor hozta el a gyermek tiszteletét és az iskolák felvirágzását. Érdemes eltölteni egy csendes órát a sumerek között, és üzenetüket hallgatva újra átgondolni ismereteinket a világról és véleményünket a „fejlődésről”.

      A sumerek az i. e. IV. évezred végén vették birtokukba a Tigris és az Eufrátesz völgyét.[2] Mezopotámia történetének sumer periódusa mintegy másfél ezer évet fogott át, de a sumer nyelvet és kultúrát későbbi folyamközi népek is őrízték. A sumereknél – hasonlóan számos más nép gyermekszemléletéhez – a sok gyermek jelentette a család megmaradásának, gazdagodásának, boldogságának alapját. A földműveléshez sok dolgos kéz összehangolt munkájára volt szükség, a gyermek születése áldásnak számított. Az állapotos anyát és magzatját számos istenség védelmezte,[3] a gyermekgyilkosságokat szigorú törvényekkel büntették, és versekben, közmondásokban is kifejezték a gyermek tiszteletét. „Amelyik házban sok derék gyerek van, sosem hűl ki a kapa s a kosár”[4] – olvasható egy táblán, és ugyanezt fejezi ki egy költemény is:
„Láttad azt, aki hét fiút nemzett?”
„Láttam őt.” „Mi a sora?”
„Az istenek öccse ő, trónszéken ül,
csörgődob hangjában gyönyörködik.”[5]
      A fiúk közül számos részesülhetett az elemi ismereteket nyújtó képzésben, a neveléstörténészek által ismert legrégebbi iskolákban. A tábla házáról szóló költemények híven beszámolnak a diákok mindennapjairól. Az iskoláról ezt tartották: „sukott szeműek lépnek be ide, / kinyílt szeműek lépnek ki innen.”[6] A két lépés között azonban sok év telt el, és a korabeli tanulóknak számos feladatot és vizsgát kellett közben leküzdeniük. A régészeti ásatások során feltárt agyagtáblák szövegei szerint az iskolarendszer több szintre tagolódott, és az elérhető állami hivatalok közül az írnoki tisztségről szól a legtöbb forrás.[7] Az ékírás elsajátítása mellett számtani és mértani feladatokkal foglalatoskodtak a gyerekek, nyelvi, és – az i. e. II. évezredtől kezdve – idegen nyelvi oktatás is folyt az iskolákban, a sumer nyelvet fokozatosan felváltotta az akkád.

      A költemények szerint az iskolákban szigorú fegyelem uralkodott, a tanárok között a pálca emberének jutott az a tiszt, hogy a rakoncátlan, lusta vagy figyelmetlen nebulókat fegyelmezze. Rendszeresen ellenőrízték a leckéket, és a versekből kiderül, hogy otthon az apa volt az, aki gyermekétől kikérdezte a tanulnivalót, ő pirongatta és bíztatta tanulásban el-elcsüggedő gyermekét. Az anya feladata volt a gyermek élelmezése, erről vall többek között egy 4000 éves, agyagtáblára írott levél, melyben egy, szülőházától távol tanuló gyermek (becenevén a „Majom”) anyjától kért kenyeret és sört.[8]

      Megkapóak és jól érthetőek azok a sumer részletek, amelyek leírják a korabeli kis írnoktanulók szorongásait, vizsgalázát és csínytevéseit. Egyik szöveg szerint például egy hajdani kisdiák a vizsga előtt kesergett, és bánta, hogy nem figyelt jobban mestere szavaira. Tanára így nyugtatgatta: „Ez vizsga. Ne félj! Ne nyugtalankodj! Torkodon ne legyen gombóc, szádban ne legyen nyál, füled ne forgasd az ajtó felé!”[9] Egy másik fiút az apja húzott ki a bajból („módszere” azóta sem ment feledésbe): házában vendégül látta csemetéje tanárát, és ételekkel, italokkal, pazar ajándékokkal halmozta el, sőt, a szolgálók még illatos olajokkal is „megkenték” a kőszívű tanítót, aki – csodák csodája – egyből meglágyult a fiúcska irányában...[10]

      Az érdeklődő pedagógus és diák sokat meríthet ebből a könyvből. Viszontláthatja az iskolában előforduló mindennapi problémákat és vizsgálgathatja a korabeli, sumer „konfliktusmegoldási” módokat. Ezek a régi írások lélegzetelállítóan frissek, egyszeri olvasás után is felejthetetlenek az ezredvég olvasója számára. Csak reménykedhetünk, hogy még életünkben újabb fordításokkal gazdagítja tudásunkat a sumerológia, hiszen több százezer agyagtábla még fordításra vár a világ múzeumaiban, és valószínűleg számos ékírásos tábla rejtőzik a föld alatt, melyek talán régi iskolákról is hoznának híreket.

JEGYZETEK
  1. „Fénylő ölednek édes örömében...” – A sumer irodalom kistükre. Összeállította, sumer eredetiből fordította, az előszót és a jegyzeteket írta: Komoróczy Géza. Európa Kiadó, Budapest, 1970. és 1983.

  2. Postgate, Nicholas: Az első birodalmak. Helikon Kiadó, Budapest, 1985, 69. o.

  3. Mitológiai enciklopédia I. Főszerkesztő: Sz. A. Tokarev. Gondolat Kiadó, Budapest, 1988, 481-483. o. és Seibert, Ilse: A nő az ókori Keleten. Corvina Kiadó, Budapest - Lipcse, 1975.

  4. „Fénylő ölednek...” i. m. 346. o.

  5. Uott. 191. o.

  6. Uott. 333. o.

  7. Bognár László: Az ókori Kelet nevelése. OKI, Budapest, 1992. 24-25. o.

  8. „Fénylő ölednek...” i. m. 352. o.

  9. Uott. 343. o.

  10. Uott. 333-336. o.



Pécsi Tudományegyetem — BTK – Neveléstudományi Intézet – Nevelés- és Művelődéstörténeti Tanszék
H-7622 Pécs, Ifjúság u. 6. — Tel: (72) 503-600 / 4366
© Dr. Kéri Katalin tanszékvezető egyetemi docens, 2004 ()