Omar Khajjám tágas sátorában
— A mulandóság mámora – Omar Khajjám Száz rubái. —
(Szerkesztette: Steinert Ágota)
(Terebess Kiadó, Budapest, 1997.)

(Új Magyarország, 1997. november 10., 11. o.)


© 1997 Ambrus Attiláné Dr. Kéri Katalin egyetemi docens


[Recenzió]

      Évek óta hordok egy papírlapot a tolltartómban. Eltépődött már, rongyosra gyűrődött a széle, de jól olvasható még rajta ez a négy sor:
„Markodban mit szorítasz? Csak szél van abban.
Csak töredék minden, mi az ég alatt van.
Gondold meg: ami a világon van, az nincs.
Fontold meg: ami a világon nincs, az van.”
      Ez a vers, amit ilyen féltve őrízgetek, furcsa módon azért járkál velem ide-oda a világban, mert a ragaszkodásoktól szabadít meg. Csendben és egyszerűen szól a Lényegről.

      Sosem véletlen, hogy milyen verseket mormolunk és milyen dalokból merítünk erőt életünk különböző pillanataiban. Ez a vers Juhász Nagy Pál „közvetítésével” került hozzám, akinek egyik könyvében akkor bukkantam Omar Khajjám költeményére, amikor a biológus már nem volt közöttünk. Ez a négy soros rubái számomra nem csupán egy 11. századi természettudósnak – Khajjám csillagász és matematikus volt –, hanem egy 20. századinak az üzenete is. Sok kötetet olvastam át, hogy a perzsa verselő más költeményeire is rábukkanjak. Talán éppen így tett, hozzám hasonlóan merült el e négysoros költemények varázslatos világában Steinert Ágota is, aki azonban a rácsodálkozásnál messzebb jutott: „A mulandóság mámora” címmel kötetet szerkesztett Omar Khajjám száz rubáijáról.

      A könyvet kézbe fogva az olvasót különös és sokféle benyomás éri. Még ki sem nyitottam, már a címlap színei, betűformái is gyönyörűséggel töltöttek el. Azután következtek maguk a versek. Amíg az irodalomtörténészek, filológusok és orientalisták a versek eredetiségét kutatják és vitatják, én hagyom, hogy szívemig és lelkemig hatoljon e rubáik minden sora. A kötet további ajándékokat is tartogat: a Khajjám által írott versek minden egyes darabja több magyar fordításban is megszólal. Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Tandori Dezső és Faludy György fordításai mellett helyet kaptak Hegyi Endre, Képes Géza és mások által tolmácsolt költemények is, sőt a legelső, múlt században készült magyar fordítások is. Remek szellemi kaland ezen műfordítások összevetése, jó játék új meg új alakzatokba rendezni az emberi képzelet szivárványszín darabkáit.

      Khajjámról, a Nisapurban élt csillagász-költőről, aki szerette a bort, a természetet, a szép nőket, az ételeket és az életet, a kötet szerkesztője azt írta, hogy egyike a világirodalom legmodernebb alkotóművészeinek. Kétségkívül, mondanivalója ezredvégünk emberéhez is szól. Kapaszkodót és menedéket nyújt, a költészet, a vers ugyanis nagy varázsló.
„Egy jó Verskötet a Pálmák alatt,
s Kenyér, kancsó Bor, és ha kobzodat
megzendíted itt a Vadonban, – óh
Paradicsom rögtön a Sivatag!”
– írta Khajjám, akinek neve egyes kutatók szerint csak felvett név, és „sátorkészítőt” illetve „verscsinálót” jelent. E perzsa költő valóban sátrat emel körénk költeményeivel, melyek védenek és eltávolítanak a mindennapok száraz és végtelen homoktengerétől.



Pécsi Tudományegyetem — BTK – Neveléstudományi Intézet – Nevelés- és Művelődéstörténeti Tanszék
H-7622 Pécs, Ifjúság u. 6. — Tel: (72) 503-600 / 4366
© Dr. Kéri Katalin tanszékvezető egyetemi docens, 2004 ()