|
— Pukánszky Béla – Németh András: Neveléstörténet. — (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1994.) © 1997 Ambrus Attiláné Dr. Kéri Katalin egyetemi docens Néha van úgy, hogy az ember kezébe fog egy könyvet, és hipp-hopp, máris a címlapon látható kép kellős közepén találja magát. Ott terem például egy homályos, 17. századi tanteremben, hallja a papír zizegését, és érzi a fapadok különös szagát. Ideje sincs rá, hogy végiggondolja, hogyan is zuhant vissza a múltba, mert maszatos, sírós, nevetős gyerekek fogják kézen, és magukkal viszik hajdani iskolákba, a neveléstörténet régmúlt századaiba... A pedagógusképző intézmények diákjai mindannyian átélhetik az efféle időutazás csodáját, hiszen alapozó tárgyuk a neveléstörténet. Sokuk számára e tantárgy csak egy a többi között, némelyek érdekesnek, mások feleslegesnek tartják. Még művelői sorában is akadnak olyanok, akik a neveléstudományok segédtudományának, marginális területének tekintik. De mi is valójában a neveléstörténet? Ha belegondolunk abba, hogy minden történeti korszakban egyrészt (jórészt) a nevelés biztosította a kulturális javak, a tudás átadását, akkor könnyű belátni, hogy e folyamat vizsgálata a művelődéstörténeti kutatások része. Magyarországon is – miként Európa más államaiban – főként a múlt században bontakozott ki a neveléstörténeti források feltárása és értelmezése. Többek között Békefi Remig, Kiss Áron, Lubrich Ágost és századunk kiváló neveléstörténésze, Fináczy Ernő összegezték először a magyar és egyetemes nevelés történetét. Az általuk követett út még ma is meghatározó az e diszciplínát művelő neveléstörténészek számára. Azok a kutatók, akik manapság húzzák lábukra a hétmérföldes csizmát, hogy a neveléstörténet évezredeiben barangoljanak, a legtöbbször szintén diakronikus vizsgálódásokat végeznek. Vándorbotjukkal az intézményes nevelés (iskolatörténet) illetve a pedagógiai eszmék története után nyomoznak. Forrásfeltárásukat pedig ma is jellemzi a magyar, európai és észak-amerikai neveléstörténetre való koncentrálás. Pukánszky Béla és Németh András „Neveléstörténet” című könyve is efféle kalandozást ígér. A műben az ősközösségi neveléstől napjainkig nyomon követhetjük a neveléstörténet legfontosabb csomópontjait, eseményeit, jelenségeit. Szókratésztől a XX. század gondolkodóiig tanulmányozhatjuk a pedagógiai eszmék formálódását, változását. A kötet egyetemi jegyzetekből növekedett kézikönyvvé. Segíti a neveléstörténet tanulását és egyben a gyors információszerzést szolgálja. Logikus felépítése, számos fő- és alfejezete, a tartalomjegyzékben is feltüntetett nevek lehetővé teszik, hogy könnyen és akár pillanatok alatt megtaláljunk a könyvben egy nevet, évszámot vagy korszakot. Több mint 500 jegyzet segíti az olvasót a neveléstörténet főbb magyar nyelvű szakirodalmának megismerésében, további kutatásokra sarkallva a diszciplína iránt érdeklődőket. A két kutató – akik egyben a neveléstörténet tanárai is – könyvét nem csak leendő és gyakorló pedagógusok, de a szélesebb olvasóközönség is haszonnal forgathatja. Kiindulópontja lehet ez a mű további, immáron új szemléletmódot tükröző neveléstörténeti munkáknak, melyek szinkronisztikus kutatások eredményeit összegzik majd – remélhetőleg a közeljövőben. A neveléstörténet problématörténeti áttekintésére, interdiszciplináris megközelítésére, Európán kívüli népekre vonatkozó feltárására ugyanis a 21. század küszöbén nagyon nagy szükség van. Számos új adalékkal szolgálhat majd a gyermekkor, a gyermekszemlélet történeti alakulásának vizsgálata is, mely témákkal ma már több magyar neveléstörténész is foglalkozik (többek között a bemutatott kötet szerzői). E könyv tehát a neveléstörténet zeg-zugos várának első termébe, az iskolába vezet, de címlapképének fényes ablaka további izgalmas kalandokat sejtet...
Pécsi Tudományegyetem — BTK – Neveléstudományi Intézet – Nevelés- és Művelődéstörténeti Tanszék H-7622 Pécs, Ifjúság u. 6. — Tel: (72) 503-600 / 4366 © Dr. Kéri Katalin tanszékvezető egyetemi docens, 2004 () |