125 ÉVES A PERKÁTAI ÓVODA
(2003. október 6-10.)



Tisztelt Ünneplők, Kedves Egybegyűltek!

      Szeretném Önöket szívből köszönteni abból az alkalomból, hogy távolról vagy közelről eljöttek ide, Perkátára, hogy emlékezzenek egy régen alapított óvodára, és hogy felidézzék ennek az intézménynek 125 évnyi gyönyörű történetét.

      Gondoltak-e arra, amikor lélekben készültek erre az ünnepre, hogy mit is jelent ez a néhány kivételes pillanat, ez a pár gyorsan tovareppenő, érdekes rendezvényeket kínáló nap? Arra, hogy miért fontos számunkra az, hogy néha megálljunk a száguldó időben és emlékezzünk elődeinkre. Rövid köszöntőmben a saját, ezzel kapcsolatosan született gondolataimat szeretném megosztani Önökkel.

      Az ember különleges lény. Képes megőrízni és szívében hordozni a történelmét. Egy Toynbee nevű filozófus szerint az ember Janus arcú lény, egyszerre előre és hátra tekint az időben, tudatában van saját múltjának és történelmét segítségül hívva tervezi jövőjét. Mindez nem csupán az egyes emberekre, hanem emberi közösségekre, egész népekre is igaz. Amikor tehát ez a kis közösség községe múltjára, egykori Irgalmas rendi nővérek által alapított óvodájára emlékezik, tulajdonképpen a jövőről szőtt álmait fényesíti. Mert csakis azok lehetnek alkotó, kreatív emberek a jövőben, akik megbecsülik elődeik munkálkodását. Azok, akik képesek átérezni és megérteni mások erőfeszítéseit, akik tudják, hogy saját életük és boldogságuk mások munkáján is múlik.

      Ez az ünnep azonban még másról is szól. Emléket állít az egykori nevelőknek és tiszteletet fejez ki a nevelés jelenlegi és jövőbeni szakemberei iránt. A nevelés, a kultúra áthagyományozása ugyanis az egyik legfontosabb tartópillér a világban, melyen emberek és egész népek sorsa nyugszik. A 19. században, amikor ez a legelső perkátai óvoda létrejött, egész Európában lázasan dolgoztak a politikusok és pedagógusok az oktatási rendszer kiépítésén, hiszen hittek ezen gondolat igazában. Brunszvik Teréz grófnő, az első magyarországi óvoda megszervezője, akit Széchenyi Istvánnal, a legnagyobb magyarral párhuzamba állítva „a legnagyobb magyar honleánynak” neveztek kortársai, pontosan tudta, hogy a világ erkölcsi felemelkedésének záloga a kisgyerekek nevelése. Korát messze megelőzve tudta és hirdette, hogy a gyermekkori nevelés alapvetően meghatározza az ember felnőttkori sajátosságait. „A gyermekkor a felnőttkor atyja” – fogalmazta meg Freud a 20. században ugyanezt a gondolatot, és idézhetünk ezzel kapcsolatosan egy ősrégi, buddhista mondást is: „Add nekem gyermekedet élete első hét évében, és utána örökre az enyém marad.”

      Ezen a szép ünnepen szólnunk kell arról is, mit üzentek számunkra a 19. század keresztény pedagógiai gondolkodói, a perkátaihoz hasonló óvodák és iskolák létrehozói, pedagógusai. Abban a korszakban, amikor az újabb és újabb természettudományos eredmények kikezdték a korábban évezredeken át szilárd transzcendens világképet, amikor a technikai haladás, az anyagi gyarapodás kezdett felülkerekedni az örök erkölcsi értékeken, fontos volt azok szava, akik a lelki tökéletesedés és más emberek segítése mellett szálltak síkra. Magyarország egyik legkiemelkedőbb kultuszminisztere, báró Eötvös József úgy fogalmazott egy korabeli munkájában, hogy a világban nem a tudomány, hanem a szeretet művel csodákat. Azok az óvónők és dajkák, akik akkor és azóta kisgyerekekkel foglalkoznak, pontosan értik ennek a mondatnak a jelentőségét. Hiszen legyenek bármilyenek is egy adott történelmi korszakban az oktatáspolitikai irányelvek és dokumentumok, az az óvőnő, aki megsimogatja a gondjaira bízott kisgyermek fejét, a szeretet erejével nevel!

      Ezen a megemlékezésen gondolnunk kell tehát a szeretet hatalmára is, és természetesen szólnunk kell azokról, akik az óvodákat betöltik nevetésükkel és játékosságukkal: a gyermekekről. Amióta ember él a földön, mindig is a gyermekek jelentették az élet folytatásának, a világ megújításának zálogát. Bennük születik meg újra és újra a jövő, ők teszik halhatatlanná fajunkat az Univerzumban. Minden, amit számukra nyújtunk, lenyomatot hagy a világban, és minden, amiben hiányt szenvednek, átokként száll vissza a fejünkre. Éppen ezért kötelességünk mindent megadni zavartalan fejlődésükhöz a családban, az óvodában és az egész társadalomban. A kisgyerekek gyengék, gyámoltalanok, rászorulnak a felnőttek támogatására, ezért kötelességünk őket támogatni. Minden felnőttnek gondolnia kell arra, hogy tudását és gondolatait a nála fiatalabbak fogják egykor továbbvinni. A szülők ezért sokkal tartoznak gyermekeiknek, a pedagógusoknak pedig mindig tudniuk kell, hogy növendékeikből kerülnek ki a majdani mesterek. Valaha, még a spanyol hódítók megérkezése előtt Mexikóban az azték nép, melynek sorait szüntelenül véres háborúk tizedelték, annyira tisztelte gyermekeit, hogy az utcán az idősek előre köszöntek a kicsiknek. „Ritka madártoll, csodálatos ékkő köszöntelek, legyél jó harcos, legyél népünk megmentője és éltetője...!” – szóltak csodálatos szavakkal a gyerekekhez. Mert tudták, hogy nem lehet sohasem olyan nehéz helyzetben egy nép, hogy ne értékelje az új emberi életet, hogy ne tisztelje a gyermeket. És tudták, tudják ezt azok a magyarok (szülők, apácák, óvónők és tanárok), akik történelmünk zivataros időszakaiban is, minden nehézség ellenére gyermekeket neveltek. A 19. századi francia romantika kiemelkedő alakja, Victor Hugo egy versében így fogalmazott ezzel kapcsolatosan:

„Vigyázzatok a kis életekre;
Nagyok ők, hisz bennük él az Isten.
A gyerek, mielőtt megszületne,
Aprócska fény kéklő fellegekben.

Isten küldi őket bőkezűen,
Úgy jönnek, mint az ő ajándéka:
Bölcsessége van nevetésükben,
Csókjaikban él megbocsájtása.

Édes kis fényük megérint minket,
S vigyázz, a boldogsághoz joguk van.
Sír a menyország, hogyha éheznek,
S reng az ég is, ha fáznak magukban...”

      Legyen hát ez az ünnep a gyerekeké, akiktől mi, felnőttek sokat tanulhatunk. Akik mintásra rágják az uzsonnára kapott alma héját és elhiszik még, hogy tündérek laknak a patak parti nádasban. És legyen ez az ünnep az óvónőké és dajkáké, akik segítik kibontani a növekedő gyermekek értelmét, akik tág teret engednek a kicsik fantáziájának és kreativitásának. Végül pedig legyen ez az ünnep a közösségé, a perkátai lakosságé, hiszen köszöntés illeti azokat, akik ilyen példás módon ápolják történelmüket, védik és őrzik hagyományaikat. Legyen az itt élő felnőttekhez méltóan szép a falu, az óvoda, a benne nevelt gyermekek jövője. Kísérje áldás az itt élő szülők, nevelők és településirányítók minden erőfeszítését!

Dr. Kéri Katalin
Pécsi Tudományegyetem


E-mail:    és   


(A fényképek 2003. október 6-án készültek)
A kis fotókra klikkelve egy új ablakban jelennek meg a képek!

dscf0001.jpg
dscf0001.jpg
dscf0008.jpg
dscf0008.jpg
dscf0009.jpg
dscf0009.jpg
dscf0010.jpg
dscf0010.jpg
dscf0011.jpg
dscf0011.jpg
dscf0012.jpg
dscf0012.jpg
dscf0013.jpg
dscf0013.jpg
dscf0014.jpg
dscf0014.jpg
dscf0015.jpg
dscf0015.jpg
dscf0016.jpg
dscf0016.jpg
dscf0017.jpg
dscf0017.jpg
dscf0018.jpg
dscf0018.jpg
dscf0019.jpg
dscf0019.jpg
dscf0020.jpg
dscf0020.jpg
dscf0022.jpg
dscf0022.jpg
dscf0024.jpg
dscf0024.jpg
dscf0025.jpg
dscf0025.jpg
dscf0026.jpg
dscf0026.jpg
dscf0027.jpg
dscf0027.jpg
dscf0028.jpg
dscf0028.jpg
dscf0029.jpg
dscf0029.jpg
dscf0030.jpg
dscf0030.jpg
dscf0032.jpg
dscf0032.jpg
dscf0033.jpg
dscf0033.jpg
dscf0034.jpg
dscf0034.jpg
dscf0035.jpg
dscf0035.jpg
dscf0036.jpg
dscf0036.jpg
dscf0037.jpg
dscf0037.jpg
dscf0038.jpg
dscf0038.jpg
dscf0039.jpg
dscf0039.jpg
dscf0046.jpg
dscf0046.jpg
dscf0048.jpg
dscf0048.jpg
dscf0056.jpg
dscf0056.jpg
dscf0057.jpg
dscf0057.jpg
dscf0060.jpg
dscf0060.jpg
dscf0061.jpg
dscf0061.jpg
dscf0062.jpg
dscf0062.jpg
dscf0063.jpg
dscf0063.jpg
dscf0064.jpg
dscf0064.jpg
dscf0065.jpg
dscf0065.jpg
dscf0066.jpg
dscf0066.jpg
dscf0067.jpg
dscf0067.jpg
dscf0068.jpg
dscf0068.jpg
dscf0069.jpg
dscf0069.jpg
dscf0070.jpg
dscf0070.jpg
dscf0071.jpg
dscf0071.jpg
dscf0072.jpg
dscf0072.jpg
dscf0073.jpg
dscf0073.jpg
dscf0074.jpg
dscf0074.jpg
dscf0075.jpg
dscf0075.jpg
dscf0076.jpg
dscf0076.jpg
dscf0077.jpg
dscf0077.jpg
dscf0078.jpg
dscf0078.jpg
dscf0079.jpg
dscf0079.jpg
dscf0080.jpg
dscf0080.jpg
dscf0002.jpg
dscf0002.jpg
Fotók: Ambrus Attila József



Pécsi Tudományegyetem — BTK-NI Nevelés- és Művelődéstörténeti Tanszék
H-7622 Pécs, Ifjúság u. 6. — Tel: (72) 503-600 / 4366
© Dr. Kéri Katalin tanszékvezető egyetemi docens, 2004 ()