|
© 2004 Ambrus Attiláné Dr. Kéri Katalin egyetemi docens © 2004 Ambrus Attila József (A mai képek felvételei)
Normandiában káprázatos a táj. Selymes, sűrű a fű a párás tengeri levegőben fürdőző réteken, almafák ágai hajlonganak a La Manche felől fújdogáló szélben. Az égbolt olyan, akár egy álomszerű impresszionista festmény: a kék, a szürke ezernyi árnyalatában pompáznak a felhők. Békésen legelésző tehenek, jobb napokat látott, sötétbarna fagerendás normann házak elé kötött, ruganyos léptű lovak amerre csak a szem ellát... És a tengerpart. Dieppe-től Cherbourg-ig hullámzó, keskeny föveny, élesen és meredeken magasba szökő partfallal, a víz fölött cikázó sirályokkal. Mára itt minden kőnek, minden szem homoknak és valamennyi vízcseppnek története van. Legendák a régmúlt időkből, az Európába itt belépő, vagy a kontinensről itt távozó népekről. Kelták, normannok, vikingek és britek, és Franciaország nagy fia, Hódító Vilmos, aki 1066-ban átkelve a csatornán Hastings mellett legyőzte Harold angol király seregeit, és elfoglalta az Edward által neki ígért, rá hagyományozott trónt... És a partraszállás, csaknem 1000 évvel később. Az a normandiai partraszállás, amely mindörökre vérvörösre festette az egyébként oly békés tengerparti táj történelmét.
1942-től épült itt Rundstedt vezetésével az Atlanti-fal, amitől a németek azt remélték, hogy feltartóztatja a szövetségesek partraszállását. A kikötők védelmének megerősítése mellett betonbunkerek, harckocsi-akadályok, elaknásított területek jelentették a főbb védelmi pontokat. A szövetségesek – tanulva kanadai egységeik 1942-es dieppe-i partraszállási kísérletének kudarcából – a világtörténelem egyik leghatalmasabb katonai műveletét készítették elő 1943-44-ben: az „Overlord” névre keresztelt normandiai partraszállást. 1944 januárjától Dél-Anglia szinte egybefüggő katonai gyakorlótereppé és felkészülési bázissá vált. A németek tudtak a várható partraszállásról, de legjobb kémeik munkája dacára sem tudták annak pontos helyét és időpontját. 
Normandia part menti településein 1944. június 6-án hajnalban repülőgépek, bombarobbanások zajára ébredtek az emberek. „Az invázió” – így kiáltottak fel a beavatottak, de mások is tudták, hogy miről van szó. A szemtanúk beszámolói szerint 30-35 km-ről is hallatszottak a rettenetes robbanások. A tengerparttól távolabbra eső helyeken is tudták, hogy megkezdődött a partraszállás. A francia ellenállás már az éjfél utáni óráktól segítette a hátországban ledobott sok-sok ezer ejtőernyős földet érését. Csak azzal nem volt tisztában szinte senki a francia partokon, hogy milyen hatalmas haderő közeledik... A foszladozó reggeli ködben hirtelen megszámlálhatatlanul sok hajó tűnt a megrökönyödött német őrszemek elé, és a radarok mindezt megerősítették. A szövetségesek 6997 hajót indítottak útnak Anglia felől ezen az éjszakán, 14600 bombázó- és vadászrepülőgéptől támogatva. 86 hadosztály vett részt a hadműveletek megkezdésében és 40 további kellett, hogy biztosítsa a partraszállást.
Az alaposan átgondolt és összehangolt, hatalmas tömegeket és hadieszközöket mozgató akció ellenére a szövetségesek óriási emberi és anyagi veszteséget szenvedtek. Az amerikaiak által rettenetes véráldozatok árán elfoglalt Omaha és Utah Beach, az angol és kanadai partraszállók által megrohamozott Gold, Juno és Sword Beach területe és neve azóta a hősiesség és a szabadság szimbóluma... A „D” nap, melyet franciául „J” napnak neveznek, mint a „történelem leghosszabb napja” került be a világ emlékezetébe. Sok szakértő szerint ez a június 6. fordította meg végleg a II. világháború menetét. A normandiai emberek számára azonban itt nem értek véget a szenvedések. A felszabadító csapatok ugyanis még hosszú heteken át bombázták az itteni településeket, és gyakran házról-házra foglalták vissza azokat a németektől.
Óriási volt a pusztítás emberéletekben, lakóházakban, műemlékekben. Rouen, Caen Le Harve csonka gótikus tornyai, lövésekkel sebzett épületfalai máig tanúskodnak erről. Több település szinte teljesen a romokból született újjá, hatalmas munka és mérhetetlen szenvedések árán. Kevés városnak volt olyan szerencséje, mint a romantikus és jeles Bayeux-nek, amelyet – lévén csupán 10 km-re a tengerparttól – a szövetségesek már június 7-én visszafoglaltak. Itt mondott beszédet június 14-én de Gaulle tábornok, aminek hatalmas volt a lélektani jelentősége.
Normandia emlékezik. Most, a partraszállás 60. évfordulóján, és egyébként is, minden évben. Minden évben és minden napon, minden órában és minden percben. Mert Normandia történelemkönyvének több lapját csúnyán beszennyezte a háború.
S bár Normandiában káprázatos a táj, selymes és sűrű a fű, alma- és körtefák ágai hajlonganak a La Manche felől fújdogáló szélben, az itteni emberek tekintete mindig kicsit fátyolos. Olyan, akár az égbolt: mint egy álomszerű impresszionista festmény, a kék és a szürke ezernyi árnyalata tükröződik a könnycseppekben.
Békésen legelésző tehenek, jobb napokat látott, sötétbarna fagerendás normann házak elé kötött, ruganyos léptű lovak, amerre csak a szem ellát... De az emberek lelkében itt sohasem lesz már felhőtlen a béke, szívüket sosem járja át a nyugalom alig-alig mozduló, könnyű szele. Mert az utcákon és a parkokban, a templomokban és a házakban, a partnak csapódó hullámokban és a szélfútta sziklákon mindörökké ott kísért a partraszállás szomorú emléke.
Pécsi Tudományegyetem — BTK – Neveléstudományi Intézet – Nevelés- és Művelődéstörténeti Tanszék H-7622 Pécs, Ifjúság u. 6. — Tel: (72) 503-600 / 4366 © Dr. Kéri Katalin tanszékvezető egyetemi docens, 2004 () |
