Kéri Katalin: A tudás kapui (Szöveggyűjtemény) (JPTE-PSZM - Tárogató Kiadó, Budapest, 1995.)
V. – XVII. század
[63] VIVES: HAZATÉRÉS ÉS GYERMEKJÁTÉKOK


Tuliolus, Corneliola, Scípio, Lentulius, anya, tanító, cselédlány és cseléd

Corneliola:
     – Jókor megjöttél, Tuliolus. Nincs kedved kicsit játszani?

Tuliolus:
     – Még nincs, majd később játszunk.

Corneliola:
     – Mi van a kezedben?

Tuliolus:
     – Ismételni való, amit a tanár adott, hogy tanuljam meg kívülről.

Corneliola:
     – És mi ez?

Tuliolus:
     – Nézd!

Corneliola:
     – Milyen jelek ezek? Azt hittem, festett hangyák! Anyám! mennyi festett hangyát és szúnyogot hoz Tuliolus az ábécéskönyvében!

Tuliolus:
     – Hallgass, bolond, ezek betűk.

Corneliola:
     – Hogy hívják ezt az elsőt?

Tuliolus:
     – A.

Corneliola:
     – Miért az a az első, és nem ez a másik?

Anya:
     – És miért vagy Te Corneliola és nem Tuliolus?

Corneliola:
     – Mert így hívnak.

Anya:
     – Ezekkel a betűkkel ez épp így van. De menj már játszani, fiam.

Tuliolus:
     – Itt van az ábécéskönyvem és a palavesszőm; ha valaki hozzányúl, az anyukám megveri. Nem így van-e, anyám?

Anya:
     – Igen, kisfiam.

Tuliolus:
     – Scípio, Lentulius, gyertek játszani!

Scípio:
     – Mit játszunk?

Tuliolus:
     – Gurigassunk diót.

Lentulius:
     – Van nálam pár szem, és ezek a töröttek meg romlottak.

Scípio:
     – Fogadjunk dióhéjba!

Tuliolus:
     – Mi hasznom lenne belőle? Jóllehet, huszat is nyernék, nem lenne belül semmi, amit megehetnék.

Scípio:
     – Én, ha játszom, nem eszek. Ha enni akarok valamit, hazamegyek anyámhoz. Ezek a dióhéjak arra jók, hogy házikókat építsünk a hangyáknak.

Lentulius:
     – Játsszunk páros-páratlant gombostűkkel.

Tuliolus:
     – Jobb lenne, ha csontokat hoznál.

Scípio:
     – Hozzál, Lentulius!

Lentulius:
     – Ott vannak.

Tuliolus:
     – Milyen porosak és olyan piszkosak, és nincsenek eléggé letisztítva a hústól. Nem is simák. Dobd el!

Scípio:
     – Ki a kezdő?

Lentulius:
     – Én vagyok. Mibe fogadunk?

Scípio:
     – A szíjakba.

Lentulius:
     – Nem akarom elveszíteni őket, mert otthon a dajka megver.

Tuliolus:
     – Mi legyen a tét, ha legyőzlek?

Lentulius:
     – Fricskák.

Tanító:
     – Mi ez itt a földre dobva? Széttépitek a ruhátokat és a zoknitokat, és ráadásul ilyen piszkos helyen. Miért nem sepritek fel előbb a földet, és úgy ültök le. Hozz egy seprűt!

Tuliolus:
     – Szóval, mibe fogadunk?

Scípio:
     – Egy gombostű minden pontért.

Tuliolus:
     – Kettő jobb volna.

Lentulius:
     – De nekem nincs tűm, a tű helyett tegyünk inkább cseresznyeszárakat.

Tuliolus:
     – Hagyd ott! Játsszunk úgy, hogy én, te és Scípio.

Scípio:
     – Én a gombostűimmel akarok játszani.

Tuliolus:
     – Adj először csontot, majd nyersz a fogadáson.

Scípio:
     – Nem biztos, mert te csalsz a játékban.

Tuliolus:
     – Ki csal, mikor azt mondod a fehérre, hogy fekete?

Scípio:
     – Csúfolj, amennyit csak akarsz, de most nem te fogod elvinni a tűket.

Tuliolus:
     – Jól van, megbocsátok, de játsszuk már az elsőt, és jó szerencsét adjon nekem az Isten.

Scípio:
     – Vesztes vagy.

Tuliolus:
     – Gyerünk, a téteket.

Lentulius:
     – A csontokat, kérlek!

Tuliolus:
     – Gyerünk a maradékkal!

Lentulius:
     – Gyerünk!

Cselédlány:
     – Vacsorázni, gyerekek! Sose hagyjátok abba a játékot?

Corneliola:
     – Ez a játék unalmas, játsszunk festett kavicsokkal!

Tuliolus:
     – Fessünk köröket erre a kőre szénnel és mésszel.

Scípio:
     – Én jobban szeretem a vacsorát, mint a játékot, visszaveszem a gombostűimet, mivel a csalásaitok miatt vesztettem el.

Tuliolus:
     – Emlékezz csak vissza, tegnap te raboltad ki Cetegót. Senki nem tud mindig szerencsés kézzel játszani.

Corneliola:
     – Hozd a kártyát, kérlek, a kredencen van, balra.

Scípio:
     – Jobb lenne inkább máskor; most nincs időm, mert már túl sokat időztem, félek, hogy a dajkám puszta haragból vacsora nélkül zavar ágyba. Te, Corneliola, hozd el holnap délután ezeket a kártyákat!

Corneliola:
     – Ha megengedi anyánk; jobb volna most játszani, mikor megengedte.

Scípio:
     – Többet ér most vacsorázni, mivel hívnak.

Cselédlány:
     – Sose hagyjátok nekem, hogy nézzem, ahogy játszotok?

Corneliola:
     – Hagynánk mi szívesen, ha te meg hagynád hogy játsszunk; de mivel téged szórakoztat, ha nézed a játékunkat, neked meg hagynod kell, hogy játsszunk.

Cseléd:
     – Szevasztok gyerekek; Mikor jöttök? A vacsora már félig kész van, csak kevés hiányzik, ki kell venni a húst, és tálaljuk a sajtot és almákat.

Fordította: Kéri Katalin

Vives: Obras Completas II. kötet Latin gyakorlatok – Dialógusok V.
      (M. Aguilar, Madrid, 1947.) 890-891. o.