|
© 1994 Ambrus Attiláné Dr. Kéri Katalin egyetemi docens Ha azt a varázslatos szót halljuk, hogy Sevilla, azonnal nekilódul a képzeletünk. A közelmúlt történései miatt eszünkbe jut a világkiállítás, szemeink előtt megjelennek a tüzes andalúz lányok, és a szépséges táj. A televízió közelünkbe hozza az andalúz zene és tánc lüktetését, de gondolunk-e valaha azokra a költőkre, akiket ez a város adott a világnak? Megismerhetünk-e egy népet, ha nem ismerjük sóhajait, ha nem ér el fülünkhöz és szívünkhöz a költészete? Manuel Machado 1874-ben látta meg a napsütötte Sevilla egét, később párizsban és Madridban élt, de sosem felejtette el szülőföldjét, költeményeiben mindig andalúz tájakon járt, megőrízte és felhasználta az ottani folklór elemeit. „Félig cigány, félig párizsi” – mondta Machado a saját költészetéről. Versei romantikusak, mégis modernek. Szerelemről, történelmi alakokról (pl.: Cid, IV. Fülöp, a konkvisztádorok), életről és halálról szólnak, időn és téren átívelőek. Szinházi darabokat is írt, testvérével, Antonioval közösen. Verseiből szeretnék átnyújtani most egyet az olvasóknak, hogy meleg nyári estéken e költeményből ihletet merítve bejárhassák álmaikban vagy a valóságban Sevilla és a szwerelem csábító tájait.
Pécsi Tudományegyetem — BTK – Neveléstudományi Intézet – Nevelés- és Művelődéstörténeti Tanszék H-7622 Pécs, Ifjúság u. 6. — Tel: (72) 503-600 / 4366 © Dr. Kéri Katalin tanszékvezető egyetemi docens, 2004 () |