Hölgyek korcsolyával

(Honismeret, 1997/6.)

© 1997 Ambrus Attiláné Dr. Kéri Katalin egyetemi docens

     A sporttörténeti szakkönyvek az európai korcsolyázás kezdeteit a XIII-XIV. századra teszik, amikor is a németalföldi lakosság sportolás vagy téli közlekedés céljából lábára csont, majd később vas és fa kombinációjával készült korcsolyát kötött.[1]

      Magyarországon egészen az 1860-as évekig a korcsolyázás nem volt divatos sportág, a nők körében pedig különösen nem. Az 1860-as évek végén – vélhetőleg a bécsi korcsolyázó-egyesület megszervezésének hírére – a magyar fővárosban is szervezkedni kezdett néhány fiatalember, hogy e sportágat meghonosítsa, elterjessze magyar földön (azaz jégen) is.[2]

      A nők és ifjú leányok számára eleinte kifejezetten károsnak vélték eme testmozgás elsajátítását és gyakorlását. Persze, nem a korcsolyázó-egyesület alapítói, hanem egyes nevelők, akik úgy gondolták, hogy a leányok letérnek az erény útjáról, ha lábukra korcsolyát csatolnak. Voltak orvosok is, akik azt harsogták, hogy a fiatal női szervezetnek árt a korcsolyázás, meghűlés és egyéb betegségek okozója lehet e sport, vagyis az egészségre ártalmas, ezért lányok számára kerülendő szórakozás.[3]

      A városligeti tavon azonban „megtört a jég”, egyre többen és többen merészkedtek a befagyott víztükörre. A korabeli újságok tudósításai szerint Eötvös József bárónak és két leánykájának is szerepe volt abban, hogy más nők is korcsolyát csatoltak: a miniszter és gyermekei ugyanis jó példával jártak elől, gyakorta látogatták a jégpályát. Eleinte a példa és a kiváncsiság inkább a férjes asszonyokat vonzotta a jégre, főként az arisztokrata hölgyek köréből. 1872-ben viszont a Vasárnapi Ujság egyik száma már arról számolt be, hogy a korcsolyasport a nők körében teljesen elterjedt. Az újságíró szerint valószínűleg azért, mert ez a mozgásforma könnyű és kellemes időtöltés.[4]

      Emellett biztosan több dolog is szerepet játszott abban, hogy a nők egyre nagyobb számban keresték fel a jégpályákat. Egyrészt az egyesületek, pályák fejlődése, kiépülése, a korcsolya tökéletesedése (a Halifax-rendszerű fémkorcsolyát felváltotta a vékony pengéjű acélkorcsolya), és a műjéggyártás korszerűsítése.[5]

      A korcsolyázás külön ruhadivatot hívott életre. Az újságokban a korcsolyasporttal összefüggő írások tetemes részét teszik ki azok a rajzos tudósítások, melyeket a női olvasók számára írtak a párizsi, bécsi és pesti korcsolyázóruhákról. Türelmetlen hölgyek követeltek újabb és újabb modelleket az újságoktól, melyek olvasói levelekre válaszolva vadonatúj ruhák rajzait közölték.[6] Még a századvégen is gyakorta olvashatunk efféle híradásokat az újságokban, és az Ignotus által írt levelekből (melyeket „Emma asszony” névvel szignált a „Hét” című lapban) még 1893-ban is kiolvasható, hogy a jégpálya megnyitására külön toilettet csináltattak az asszonyok, az „Emmához” hasonló polgárfeleségek is.[7] A nők számára a korcsolyázás több volt, mint holmi sport. A fiatal lányok a jégpályán találkoztak hódolóikkal, a férjes asszonyok számára a jégpálya a társasági élet és a „divatbemutató” egyik színtere volt a múlt század végén.

JEGYZETEK
  1. Kun László: Egyetemes testnevelés- és sporttörténet (Sport, Budapest, 1984) 107. o.
    Walter Umminger : A sport krónikája (Officina Nova, Budapest, 1992) 90-91. o.
    Konrád Géza: A korcsolyázó sportról (Új Idők, 1900. jan. 14.) 62. o.

  2. „Jeges Medve” cikke : A jégsport bölcsőkorából (Uj Idők, 1896. jan. 12.) 66-67. o.

  3. Uott.

  4. „Korcsolyázó nő” (Vasárnapi Ujság, 1872. jan. 7. XIX/1. sz.) 4. o.

  5. Kun L. i. m. 210. o.

  6. Vasárnapi Ujság, 1879. jan. 12. XXVI/2. sz. 21. o.
    Uj Idők, 1896. jan. 12. II/3.sz. 60. o.
    Vasárnapi Ujság, 1907. jan. 13. LIV/2. sz. 27. o.

  7. Ignotus: Emma asszony levelei – Egy nőimitátor a nőemancipációért (Magvető, Budapest, 1985.) 37. o.


Pécsi Tudományegyetem — BTK – Neveléstudományi Intézet – Nevelés- és Művelődéstörténeti Tanszék
H-7622 Pécs, Ifjúság u. 6. — Tel: (72) 503-600 / 4366
© Dr. Kéri Katalin tanszékvezető egyetemi docens, 2004 ()