|
© 2005 Ambrus Attiláné Dr. Kéri Katalin egyetemi docens
A nagy, szürke elefánt bánatosan álldogált a cirkuszi sátor mellett. Búsan tekergette ormányát, és szomorúan hallgatta a körülötte csivitelő kismadarakat. Azon gondolkodott, hogy mennyire szeretne egyszer világot látni, valami jót cselekedni. Évek óta minden este fellépett a cirkuszban, a többi állattal együtt városról-városra, országról-országra szállították, és pénzért mutogatták a gyerekeknek és a kiváncsi felnőtteknek. Az elefánt nem szeretett fellépni, utálta a fűrészporral felszórt porondot, félt az idomár ostorától, és a fogai elromlottak a sok kockacukortól. Arra vágyott, hogy láthatatlanná váljon, hogy kiszabaduljon a bekerített cirkusz világából. Azt szerette volna, ha szabadon kóborolhatna ide-oda, és érdekes dolgokat tehetne. Miközben így töprengett, hirtelen lefékezett mellette egy szélsebesen futó fehér nyuszi. – Hová futsz ilyen sebesen? – kérdezte az elefánt. – Talán a bűvész kerget? – Dehogy! – legyintett fülével a nyuszi. – Én nem cirkuszi nyúl vagyok, hanem a Húsvéti Nyúl. – A Húsvéti Nyúl?!! – kérdezte álmélkodva az elefánt, és jobban szemügyre vette a pici fehér jószágot. – Igen – válaszolta a nyuszi – és azért futok, mert holnap lesz húsvét vasárnapja, és rengeteg dolgom van. Beszélnem kell a tyúkanyóval, be kell festenem a tojásokat, elő kell készítenem holnapra a kosárkákat, és éjszaka minden gyerekhez el kell mennem, hogy a kertben, a fű között reggel megtalálják a piros tojásaikat. – Jaj, de érdekes lehet! – kiáltott fel az elefánt. – Annyira szeretnék én is veled menni. Kérlek, vigyél magaddal, én majd cipelem a kosarakat! A nyuszi ránézett a nagy, szürke elefántra, és látta, hogy csillog és ragyog az óriási állat szeme. – Jó, nem bánom, gyere velem, aztán majd meglátjuk, miben tudsz segíteni. – mondta a nyuszi, és az elefánt megvárta, míg az idomítója elmegy ebédelni, és lopakodva kiszökött a cirkuszból. A nyuszi házikója az erdő szélén volt, az elefánt nagyon óvatosan lépkedett fehér, nagyfülű barátja után, nehogy eltapossa. – Én is Húsvéti Nyúl leszek! – gondolta boldogan az elefánt. Tyúkanyó már ott várt rájuk Nyuszi házánál, rengeteg tojást hozott egy kis kocsiban. Nyuszi azonnal nekilátott a festésnek, gyönyörű szép mintákat festett a tojásokra. – De szépek! – ujjongott az elefánt. – Jaj, de fognak örülni a gyerekek! Mivel a tojásfestésben az elefánt nem tudott segíteni, ezért vizet hordott ormányában a tojásfőzéshez. Beesteledett már, mire Nyuszi elkészült. A szép, tavaszi estén az elefánttal sokáig nézték együtt a csillagokat. Éjfél felé nyuszi megszólalt: – Ideje mennünk, elefánt koma. Gyere, emeld fel a kosarakat! Az elefánt rendkívül izgatott volt, felugrott, és egyszercsak: – Recccs, reccccs, recccs ... – valami nagyot roppant. – Vigyázz! – sivította nyuszi, az elefánt ugyanis a sötétben óriási lábaival éppen a tojásokkal teli kosarak közepébe tappancsolt. – Jaj, nekem, jaj, nekem! – kiabált a nyuszi. – Nemsokára hajnalodik, mit viszünk a gyerekeknek?! Az elefánt nagyon elszégyellte magát. Bánkódott, hogy ilyen nagy bajt okozott. Hiába törte a fejét, hogy hogyan tehetné jóvá ballépését, semmi nem jutott eszébe. Azaz, mégis támadt egy ötlete: – Ne búslakodj, nyuszi. Reggelre minden gyereknek odateszünk a virágok közé, a pázsitra egy cirkuszi belépőjegyet. Ma ingyen fogok nekik játszani! Jó? – kérdezte reménykedve. Nyuszi eltöprengett, de ennél jobb ötlete neki sem volt. Körbejárták a kerteket, és minden gyereknek vittek egy jegyet, aztán izgatottan várták a hajnalt... Gyerekek! Ha húsvét reggel cirkuszi belépőt találtok tojások helyett a fűben, ne csodálkozzatok, hiszen Ti már tudjátok, hogy a Húsvéti Nyúl, vagyis Elefánt jár a kertekben...
Pécsi Tudományegyetem — BTK – Neveléstudományi Intézet – Nevelés- és Művelődéstörténeti Tanszék H-7622 Pécs, Ifjúság u. 6. — Tel: (72) 503-600 / 4366 © Dr. Kéri Katalin tanszékvezető egyetemi docens, 2004 () |
