A modern nevelés útjain – De Gerando Antonina
— Főhajtás De Gerando Antonina előtt —

(Embernevelés, 1996/2. sz., 11-18. o.)


© 1996 Ambrus Attiláné Dr. Kéri Katalin egyetemi docens


      Mint a XIX. századi leánynevelés lelkes kutatójának, sok korabeli könyv és dokumentum került már kezembe e témával kapcsolatosan. Így találkoztam De Gerando Antonina nevével, akit mára már meglehetősen elfelejtettek, akinek alakját nemigen lehet megtalálni a neveléstörténeti munkákban és a nőtörténeti monográfiákban. Pedig Antonina modern gondolkodású, múltat ismerő és jövőt fürkésző személyiség volt; ha röviden akarnám jellemezni, akkor csak annyit mondanék róla: Nagy Lélek.

Élete

      1892-ben a „Hét” című napilap vezércikkében azt írták az akkor 47 éves író- és tanárnőről, hogy ő a vezéregyénisége a magyar nőnevelés 3. nemzedékének, Brunszwick Teréz és Teleki Blanka nyomában.[1] Míg az elődeiként említett két hölgyről köztudomású, hogy közeli rokonságban álltak, az kevésbé közismert, hogy Antonina is a családhoz tartozott: Teleki Blanka unokahúga volt.

      1845. február 13-án született Párizsban, a francia író, de Gerando Ágost és Teleki Emma gyermekeként.[2] 1 éves korában a kislányt édesanyja Magyarországra hozta, és itt Teleki Blanka gondjára bízta, hogy magyarul tanuljon meg beszélni.[3] A magyar forradalom idején szülei is Magyarországra jöttek, édesapja fegyverrel is harcolt a magyar szabadságért, ám a győri csata után hamarosan meghalt. Ezt követően Emma nagy nehézségek árán Párizsba menekült gyermekeivel, így ő elkerülte a börtönbüntetést. A gyermek Antoninát a francia fővárosban olyan emberek vették körül, akik jelentősen befolyásolták világlátását, érdeklődését. Többek között Irányi Dániel is a tanára volt.[4] Teleki Blanka – miután kiszabadult a fogságból – Párizsba ment, és „életének utolsó fénye unokahuga, Antonina volt, akinek rajongó szeretete egykori növendékeit idézte emlékezetébe.”[5]

      Antonina, és öccse, Attila, sok dolgot tudtak Magyarországról, a magyar szabadságharcról, hiszen számos emigráns fordult meg párizsi lakásukban, és édesanyjuk levelezésben állt magyar barátaikkal 1849 után is. (Bajomi Lázár Endre egy cikkében úgy fogalmazott, hogy Emma volt az összekötő ügynök a Michelet vezette demokratikus körök és Teleki Blankáék között.)[6] Antonina később így nyilatkozott erről az időszakról:

      „...én abban a felhangolt korszakban voltam gyermek, amikor önkénytelenül szívtuk magunkba ezt (t. i. a lelkesedést). (...) Mindig azt hallottuk mi kis gyerekek, hogy nekünk kell megmenteni a hazát! Nem is igen értettük mi ezt jól, de ez volt a jelszó. Ez volt a szemrehányás. Tudja, mikor más gyermeket valamiért a sarokba küldenek, olyankor nekünk az jutott eszünkbe, hogy hát ilyenek hogyan mentik meg a hazát? (...) És jöttek hozzánk az urak, akkor sokan voltak ott magyarok, s mindig azt hallottuk, hogy jön majd a tavasz s akkor megyünk.”[7]

      Antonina mindkét szülője nyelvén kiválóan tudott (emellett latinul és németül), ezért 1872-ben – miután Párizsban tanárnői képesítést szerzett – Magyarországra jött, és itt telepedett le. A dualizmus korszakának változásai, az oktatásügy – és ezen belül a leánynevelés – fejlődése, kiszélesedése számos lehetőséget kínált az ő számára is a kibontakozásra. Budapesten először a Veres Pálné által 1868-ban életrehívott Nőegylet intézetében tanított, és a kézimunka-ipariskolában. Ezt követően 1876-ban „a műveltebb családok leányai számára magánkurzusokat nyitott”, és 1880-ban „a kolozsvári felsőbb leányiskola igazgatójává nevezték ki.”[8]

      Számos cikke jelent meg a korabeli lapokban (pl. a Nemzeti Nőnevelésben, mely minden idők egyik legszínvonalasabb hazai pedagógiai lapja volt, s mely rendes munkatársaként foglalkoztatta). Némelykor a párizsi Revue Pédagogique-ban is publikált. Írt tankönyveket (francia nyelv, háztartástan és más tárgyakhoz); elkészítette Teleki Blanka életrajzát (1892) és számos könyve jelent meg társadalmi, gazdasági, „sociológiai” és egyéb témákról.

      1912-ig igazgatta a Kolozsvári felsőbb leányiskolát, és sokan megemlékeztek később arról, hogy tanítványaival milyen szeretetteljesen bánt, ugyanakkor milyen magas szinten tanított és követelt. Az volt legfőbb célkitűzése, hogy embert neveljen diákjaiból. Passuth László – akinek édesanyja akkoriban került a kolozsvári iskolába tanárnőként – azt írta, hogy Antonina „nem minden sérelem nélkül” élte meg leváltását és nyugdíjaztatását.[9] De Gerando Antonina 1914-ben hunyt el.

Művei

1. A nők feladatairól, szerepeiről

      Ahhoz, hogy igazán megérthessük, milyen elképzelései voltak Antoninának az intézményes leánynevelésről, feltétlenül meg kell vizsgálnunk nőképét, a nő otthoni és társadalomban betöltött szerepeiről vallott felfogását. Több könyvében is részletesen kifejtette erre vonatkozó gondolatait. Az 1880-ban, Kolozsváron megjelent „Nőtan” című művében,[10] melyet növendékeinek írt, rendkívül részletesen, a hétköznapi életből vett példákkal és közérthetően fejtette ki azt, milyen feladatok várnak a nőre az otthonában (gyermekként, feleségként, anyaként és a háztartás vezetőjeként) és a társadalomban („honleányként” és munkavállalóként). E mű 12 fejezetével összecsengően, de kissé rövidebben írt 1892-ben egy másik művében a nő hivatásáról,[11] művét gróf Teleki Lászlónénak ajánlva. Egyik legérdekesebb és legösszeszedettebb könyve – melyet szintén tankönyvként forgattak növendékei – a „Háztartástan” című.[12] E könyve nevelési tartalmai mellett olyan kordokumentum, mely elsődleges forrásként szolgálhat egy történész kezében a századvégi életmód, a hétköznapok vizsgálatához. Könyve a háztartás vezetésén kívül tartalmaz fejezeteket a „nemzetgazdászatról”, az alkotmányról, a főbb törvényekről és a szociológia alapjairól. (Olyan érdekes és érthető stílusban kifejtve a tárgyalt ismereteket, hogy ma is példaértékű lehet a tankönyvírók előtt.) 1897-ben egy ifjúsági színműveket tartalmazó kötete jelent meg. Számos művet fordított franciáról magyarra, Michelet történeti és George Sand irodalmi műveit.

2. A leányiskolákról

      Egyrészt műveit, másrészt pedig tetteit vizsgálva jól látszik, hogy az volt alapelve: a leányoknak is teljes körű képzést kell nyújtani, velük is megtanítható valamennyi tantárgy. Ő maga tartott előadásokat kezdők és haladók számára a francia irodalomról, emellett történelemből, földrajzból, számtanból, zeneelméletből és énekből is. A lányok beiratását e kurzusokra a saját lakásán tette lehetővé, így a korabeli újsághírdetésekből még lakáscíme is kiolvasható: „Aldunasor 32.”[13]

      Írásaiban számos esetben idézte Franciaország példáját a leánynevelés kapcsán. A reáltudományok tekintetében úgy vélte, nincs különbség magyar és francia lányok tudása között. Ám ami a történelmet és irodalmat illeti, úgy vélte, jelentős a magyar iskolások lemaradása nyugat-európai társnőikhez képest.[14] (Éppen emiatt tanította ő maga is különös gonddal e tárgyakat.)

      Elítélte azokat a honfitársait, akik a leányiskolák – különösen a felsőbb iskolák – magas követelményei ellen szóltak. Antonina felismerte, hogy csakis széleskörűen művelt, jól képzett nők hozhatják el Magyarország számára a felemelkedést. Sok elődjéhez hasonlóan úgy vélte, hogy a tudomány nem fogja sosem „veszélyeztetni” a leányokat, csak a „félműveltség”. Szerinte akkor lesz egy lányból jó feleség, ha férjével egy szinten áll, és akkor lesz jó anya, jó honpolgár, ha nemzetét ismeri, gyermekeit eszerint neveli fel.[15] Több ízben is kifejtette, mire kell – a fentebb már idézett tárgyakon kívül – figyelmet fordítani a leányiskolákban. Kiemelte a testmozgás fontosságát; az élő nyelvek tanítását; az írási-fogalmazási készségek, a kreativitás fejlesztését, és a neveléstan (gyermekápolás- és nevelés) oktatását.

      „...mikor az olasz, franczia, német, angol oly erőmegfeszítéseket tesz a leányok oktatásának előmozdítására, a magyar nem maradhat el, ha a művelt népek sorában akar maradni” – szögezte le az írónő, és ő maga is mindent megtett e cél érdekében.[16] Nem elégedett meg azonban az – akkor még gyér hálózatot alkotó – leányiskolák és nyilvános előadások hatásával. Úgy vélte, aki rendelkezik általános műveltséggel, az felelős a többi ember iránt, annak kötelessége másokkal foglalkozni hazája felvirágoztatása érdekében. Az öncélú tudást elvetette, kiindulópontja az volt, hogy a tudás elsajátításának csak mások megsegítése és tanítása szempontjából lehet értelme. 1885-ben a „Magyar Bazár”-ban felhívta honfitársnőit, a magyar lányokat, hogy foglalkozzanak azokkal a gyerekekkel, akik „el vannak hanyagolva, szenvednek, iskolába nem járhatnak”.[17]

      Ez több volt jótékonykodásra bíztatásnál, ő ugyanis arra kérte a művelt lányokat, hogy naponta 1-2 órán át tanítsák ezeket a kisgyerekeket, tanítsák meg gondolkodni őket. Bár felhívásának vélhetőleg nem sok foganatja volt, e szöveg mégis jól rámutat szociális érzékenységére és a tanulásba vetett hitére. A Teleki Blanka Kör tagjaitól is azt kérte, minden évben hajtsanak végre valamilyen nemes cselekedetet, de ennek nem szabad azonosnak lenni a jótékonykodással, az „alamizsnaosztással”, mert az csak időlegesen fedi el a társadalmi bajokat, de nem oldja meg.

3. A tanítási-nevelési módszerekről

      Bár De Gerando Antonina valamennyi műve élvezettel forgatható és érdeklődésre tarthat számot napjainkban is, korunk olvasójának – főként, ha pedagógus – a nevelésről vallott gondolatai ajánlhatóak elsősorban. Annyi melegséggel és igaz emberséggel szólt a pedagógusok munkájáról, a gyerekek neveléséről, ahogyan csak nagyon kevesen tették az elmúlt évezredekben. Abban a korban szólt a „poroszos” nevelési elvek ellen, amikor Magyarországon ez még nem volt túl gyakori. Gyűlölte a külföld utánzását az iskolák fejlesztésében, azt akarta, hogy a nemzeti követelményeknek megfelelően alkossák meg a magyar iskolákat. Akkor írta le gondolatait az emberközpontú, gyermekszerető iskoláról és társadalomról, amikor ugyanezekkel a gondolatokkal egy svéd tanítónő világhírnevet szerzett.

      Saját korából kiábrándulva, általános érvényű erkölcsi útmutatókat, értékeket keresve 1897-ben Antonina így foglalta össze emberképét, a nevelés célját:

      „Tanítsuk meg a gyermeket korán arra, hogy tisztelje az idősebbeket, hogy tisztelje egyáltalán mindenkiben az embert és soha másoknak se kellemetlen ne legyen, se fájdalmat ne okozzon, hanem mindig másokra gondolva, jó érzéseket igyekezzék ébreszteni másokban, másoknak örömet, boldogságot okozzon, és saját magára csak legutoljára gondoljon.”[18]

      Minden „divatos” vélekedés ellenére Antonina felhívta az anyák figyelmét arra, hogy gyermekük nevelése elsősorban rajtuk áll. Miután ezen idézett művében több társadalmi réteg és szakma tagjairól kifejtette véleményét (pl.: újságírók, iparosok, földművelők, városi polgárok, művészek stb.), egyik fejezetében külön foglalkozott a pedagógusokkal. Elöljáróban leszögezte, hogy „a tanítók és tanárok kérdése a legfontosabb; valódi életkérdés minden országra nézve!”[19]

      Részletesen ki fejtette, hogy miért vélekedik így: leírta, hogy a nemzetet csak úgy lehet műveltté tenni, ha a tanítás a lelkek mélyéig hatol; ha a tanárok nem merev szisztémákhoz ragaszkodnak, hanem igazi élettel töltik meg az iskolát. Szerinte a gyerekeket arra kell felkészíteni, hogy teremtsenek, hogy elgondolkodjanak a világ dolgain; képessé kell tenni őket arra, hogy kreatív módon cselekedjenek, és ne mindig mások útmutatásait kövessék.

      Mint több írásában is kiemelte, a szeretet az egyedüli teremtő erő a világban. Egy helyütt azt írta, hogy a szeretet hiányzik az iskolákból, csak a fegyelmezéssel és a tanítással törődnek.[20]

      „A lelket a betü előtt, ez azon nagy sarkalatos reform, mit véghez kell vinni s a mely nélkül semmi más reform soha sem fog semmit sem érni!” – írta fentebb már idézett művében.[21]

      A tanár sikeres oktató-nevelő munkája szempontjából lényegesnek tartotta, hogy élvezze és szeresse azt, amit tanít, lelkesedése így ragad át diákjaira is. Fontos az, hogy az általa kiválasztott témák, tananyagrészek megfeleljenek a gyerekek „képzettségének, fejlettségének, hangulatának, műveltségének. A tanárnak növendékei közreműködésével kell, magán az órán megteremtenie az előadását...”[22]

      Antonina azonban arra is figyelmeztetett, hogy a tanár akkor tud így tanítani, akkor képes szelektálni az ismeretanyagok között, és akkor láttatja mégis, részekkel is a világ egységét, ha nem elégszik meg kevéssel, ha mindig kutat és képezi magát.

      Záró gondolatként idézhetőek azon sorai, melyeket kifejezetten a pedagógusképzőkkel kapcsolatosan írt:

      „Legelső sorban tehát kitünő tanitó-, tanitónő-, tanár- és tanárnő-képző intézeteket kellene állítani országszerte. Azokat szárnyas lelkü, művelt, művészi érzékkel megáldott apostolok vezetése alá kellene helyezni, kiknek ambitiója nem abból állna, hogy jó adminisztrátorok, hivatalnokok, gépmozgató rugók legyenek, hanem hogy lánglélekkel neveljenek, buzgó apostolokat képezzenek, kik a magyar szellemet öntudatra ébresztve, azt teremtő erővel meg tudják áldani!”[23]

      De Gerando Antonina nevét érdemes megjegyeznünk. Poros műveit megéri előszednünk a könyvtárak mélyéről. Szavait tanácsos újragondolnunk. Olyan nő volt, aki minden körülmények között önmaga tudott maradni, és aki – elődjei nyomdokain járva – fejlesztette a XIX. század végi magyar leánynevelést, és számos hasznos gondolata volt a tanárképzésről, a tanításról, a pedagógusokról.

      Ez az írás nem ölelhette föl valamennyi gondolatát; csak halk – de rendkívül tiszteletteljes és határozott – főhajtás e néhány sor törékeny alakja előtt.

JEGYZETEK
  1. De Gerando Antonina (In: A Hét, 1892. okt. 30., III/44. sz.) 698. o. (A továbbiakban: A Hét)

  2. Révai Nagy Lexikona, IV. k. Bp., 1912. 373. o. (A továbbiakban: Révai)

  3. Sebestyénné Stetina Ilona: De Gerando Antonina (In: Magyar Paedagogia, 1915.) 467. o.

  4. A Pallas Nagy Lexikona V. k. (Pallas Rt., Bp., 1893.) 116. o.

  5. Teleki Blanka és köre (Válog., bevez., jegyzetek: Sáfrán Györgyi) (Kriterion, Bukarest, 1979.) 22. o.

  6. Bajomi Lázár Endre: De Gerando Antonina (In: Magyar Nemzet, 1975. december 29.)

  7. A Hét i. m. 699. o.

  8. Révai i. m. 373. o.

  9. Passuth László: Utószó az emlékezéshez (In: Magyar Nemzet, 1976. április 2.) 9. o.

  10. De Gerando Antonina: Nőtan, vagy az asszonyi hivatás tudománya (Stein János, Kolozsvár, 1880.)

  11. De Gerando Antonina: A női élet (Kolozsvár, 1892.)

  12. De Gerando Antonina: Háztartástan, vagy az asszonyi hivatás tudománya (Kolozsvár, 1883.)

  13. In: Vasárnapi Újság 1877. dec. 23. XXIV/51. 816. o.

  14. A leányok felsőbb oktatása (In: Nemzeti Nőnevelés, 1880/2.) 315-316. o.

  15. A felsőbb leányiskolák tanítási rendszeréről (In: Nemzeti Nőnevelés, 1887/I.) 53-55. o.

  16. Uott. 55. o.

  17. Hazánk fiatal leányaihoz (In: Vasárnapi Újság, 1885. október 4. XXXII/40.) 649. o.

  18. De Gerando Antonina: A ki másra gondol... (Bp., 1897.) 4. o.

  19. Uott. 67. o.

  20. De Gerando Antonina: A nő szerepe a mai középoktatásban minálunk (Az Ellenzék könyvnyomdájából, Kolozsvár, 1904. Felolvastatott a Pestalozzi Társaságban)

  21. A ki másra gondol... i. m. 74. o.

  22. Uott. 79. o.

  23. Uott. 87. o.



Pécsi Tudományegyetem — BTK – Neveléstudományi Intézet – Nevelés- és Művelődéstörténeti Tanszék
H-7622 Pécs, Ifjúság u. 6. — Tel: (72) 503-600 / 4366
© Dr. Kéri Katalin tanszékvezető egyetemi docens, 2004 ()