Kéri Katalin (szerk.): Ezerszínű világ

DUZMATHNÉ TANCZ TÜNDE:
A NÉPMESE, MINT NEVELÉSTÖRTÉNETI FORRÁS

Annak, hogy a mesét neveléstörténeti forrásként tételezzem, erős gyakorlati és elméleti okai vannak. A tanítás során fokozatosan vált számomra nyilvánvalóvá, hogy az iskolában a mesék hagyományos megközelítése alapvetően téves. Tanítványaim valóságos igényeit sem a válogatás, sem a tanítási forma, sem a metodika nem szolgálta. Ezért örömmel vettem részt egy helyi kezdeményezésként indult Komplex Művészeti Nevelés című programban, melynek keretében tantervet és munkáltató tankönyvet készíthettem. Lehetőségem nyílt a mese műfajának új szemléletű tanítására. Később a neveléstörténeti kurzuson hívták fel figyelmemet a nem intézményesült nevelés hatásmechanizmusaira. Új források feltárására és elemzésére bíztattak. Azt a meggyőződésemet erősítették, hogy a mese e tudomány felől is megközelíthető. A meseszövegek elemzése eszköz és munkahipotézis lehet ahhoz, hogy a műfajt neveléstörténeti szempontból is értelmezzük. Az ilyen feltárás nem csak a múlt megismerését és megértését segíti, de gátat szabhat annak a folyamatnak is, mely a mesét jövőnkből kiselejtezi. A neveléstörténeti megközelítés a megszokottól eltérő és újszerű, de nem előzmények nélküli. A múlt század óta számtalan meseértelmezési kísérlet született, melyek során a kutatók különböző szempontokat és tudományokat vontak be a vizsgálódásba. Az, hogy ki melyik "észjárást" és módszert választja az elemzés során, érdeklődésétől, ismereteitől is függ. A következőképpen fogalmazta meg ezt Szántai Lajos: "A magyar népmese tulajdonsága, hogy teljes tisztaságában tükrözi az ősi tudás áthagyományozott egyetemességét. A mesének, az egész elvéből következően, nincs egyetlenegy értelmezési lehetősége. Bármilyen tetszőleges irányból megközelíthető..." A mese a történelmi kezdetetektől az ember kísérője. Permanens léte és aktualitása nem vitatható. Feltehetően már mese szavunk is finnugor eredetű. A "beszélni" főnévi igenévből alakult ki. A megnevezés a műfaj sajátosságaira is fényt vet. A mese - miként minden beszéd - szimbólumok rendszere, mely fejlődésében évezredes utat járt be. Hátterébe beleérezzük az emberi kultúra ezernyi emlékképét, ezért tarthatjuk a mesét, "örök" műfajnak. A mesék elemzésekor izgalmas problémákkal és nehézségekkel szembesültem. Egyrészt a nem intézményesített nevelés kevésbé hangsúlyos, kidolgozatlan területe a neveléstörténetnek. Másrészt a mese olyan egyetemes és organikus tudást közvetít, melynek felfedéséhez, megértéséhez szinte polihisztorokra lenne szükség. Ezért az ismertetés itt és most természetesen csak vázlatos lehet. Inkább a gondolatfelvetések, mint az elemzések szintjén marad. A választott meséről A forráselemzésre kiválasztott mese mindenki számára közismert, hiszen általános iskolai tananyagként találkozhattunk vele. A Fehérlófia egyik legősibb elemeket mutató tündérmesénk, melynek több lejegyzett változata ismert. A szöveget Arany László: Magyar népmesék című kötetéből választottam. Bár a régmúlt időkből tudatosan feljegyzett népmese-változatunk nincsen - így a népmese ősi létezéséről, mivoltáról sem lehetnek pontos és megbízható ismereteink - a gyűjtő által rögzített, hagyományozott alak mégis segítségünkre lehet a neveléstörténeti elemzésben. "Bejárhatjuk" általa azt a tárgyi és pszichikus vidéket, ahol és amiben őseink éltek. Az alkotórészekre bontás csak azokat a meseelemeket, motívumokat érinti, amelyek bizonyíthatóan megvoltak a kereszténység előtti pogány magyarság körében. Azt a gondolkodást rekonstruálja, melyet a nomád magyarság a környező természetről, a világról, a kozmikus jelenségekről, önmagáról lelkében táplált, amit a hiedelmekben magával hozott s amit átadásra, megőrzésre érdemesnek tartott. A mese, mint kerek egész A mese olyan kerek egész alkotás, mely szerves kultúrát feltételez. Ahol megszületett, ott értették és hagyományozták. Az ősi közösségek emberei a dolgok többrétegűségét organikus egységbe tudták foglalni. Tudásukat a következő generációknak, a gyerekeknek - a nekik megfelelő formában - a mesében adták tovább. A gyermek akkor vált felnőtté, ha már megértette a felnőttek "virágnyelvét", tudta, hogy mit beszélnek körülötte és miért. A népmese nem az elmondót, hanem a közösséget jellemzi, így nemzeti jelleget is ölt. Léte tehát nem annyira irodalmi, inkább lélektani kérdés. A mesének társadalmi funkciója volt az archaikus kultúrákban nem csak a gyermekek, de a felnőttek körében is. A történeteket kis változtatásokkal számtalanszor hallották a szülőktől, nagyszülőktől, tiszteletre méltó öregektől. A mesei hagyomány univerzális tudásanyagot hordozott, melyben - ha elemi szinten is - minden fontos ismeret, szükséglet helyet kapott, együtt élt. A gyermekek nemzedékről nemzedékre ebbe az öröklődő tradícióba születtek bele. Az ember számára a mesék óriási segítséget jelentettek. Modellt szolgáltattak az élet eseményeihez, a világ megértéséhez, ahhoz, hogy megtalálják helyüket a világban. A mese azonban nem valóság, hanem a valóság lényegének megragadása. Ezen a hétköznapi szinten tehát modell, mely világunk értelmezését hagyta (hagyja) gyermekeinkre. A mesei történetek a közösségi és a családi élet illetve nevelés belső, bizalmas emlékeit is őrzik, melyekből több életben maradt, mint azt az első látásra vélnénk. Ezen emlékképek és jelképek megfejtése nem könnyű, de nem is esetleges feladat. A mese, mint az ősi társadalom leképzése A Fehérlófia című mese abból az őspogány típusból való, mely a honfoglalás előtti korokból fennmaradva él folklórunkban. A finnugorság és a türk népek mesetermékeit magában foglaló nyugat-ázsiai meseterülethez tartozik. Jelképrendszere a pusztai nomád társadalom rendjét tükrözi. A történet szereplői és a cselekményelemek szimbolikus jelentést hordoznak. A mese modellálja a társadalmi makrokörnyezetet és indirekt viszonyulásokat, véleményeket alakít ki hozzá. A főhős neve (lótól ellett!) is a pusztai lovas eredetre utal. Mint ahogy már Makai László is rámutatott, a szereplők közül Fehérlófia a hódító nomád életmódot folytatókat, Fanyűvő az erdőlakó népet, Kőmorzsoló a földtúrókat (földművelőket), Vasgyúró az iparral foglalkozó népeket jelképezi. Kapcsolatuk a sztyeppei népcsoportok szigorú rangsorát tükrözi. Mesebeli szerepük életmódjukat, harcmodorukat és viselkedésüket példázza. A cimborák rangsorát, a harci rendet ismerve nem csodálkozhatunk például azon, hogy Fanyűvő első szóra átadja a kását Kaponyányimonyóknak. Kőmorzsoló ugyan szembeszáll vele, de végül megfutamodik, így a törpe a hátáról eszi meg a kását. Vasgyúró a legbátrabb hármójuk közül, keményen ellenáll, szembefordul az ellenséggel, ezért a hasa bánja a kásaevést. Győzni azonban csak Fehérlófia tud, még az alvilágba is követi a manót, hogy leigázza. A mese, mint elődeink világképének tükre Ôseink mitikus, naiv világképe a tudományos gondolkodás elterjedése előtt az ember kozmológiai ismereteinek foglalata volt. Ezt tükrözi a mese jelképekben, analógiákban megfogalmazott jelrendszere. A rendszer a maga idejében egyetemes volt ugyan, de a mai elvont fogalmakban gondolkodó elme számára érthetetlen. E tény azonban nem zárhatja ki az értelmezést, mely megkönnyítheti, hogy elődeink bőrébe bújjunk és az ő szemükkel lássunk. (Az értelmezésben az antropológiai iskolák "primitív" népeket kutató irányzatai is segítségünkre lehetnek.) A Fehérlófia legősibb tündérmesénk egyikeként a kozmikus világérzés, a természetközelség, egy ősibb, még ki nem kezdett világlátását őrzi. Eleink "prelogikus gondolkodásmódja" sejthető benne. A mágikus-animisztikus gondolkodásban benne rejlett a világ birtoklásának határtalan lehetősége. Ez a naiv hiedelem a mesei optimizmus lényege és forrása. Ôseink a világot és önmagukat egységnek gondolva égi és földi dolgok között szoros összefüggéseket tételeztek fel. A választott mese is a kozmikus erőktől - csillagoktól és planétáktól - való függés érzetét tükrözi, kozmoszt leképző jelrendszer lelhető fel benne. Ez a rendszer, a "szemantikai univerzum", megfelel a valóságos univerzumnak. A mesekutatások ismeretében mitikus világképét a naprendszerképzet előfutárának tekinthetjük. A misztikus jelentésű meseszámok, valamint a mese körkörös időfelfogása, ciklikus jellege szintén ennek az ősi világlátásnak "erméke". A mese, mint a magyar hiedelemvilág és ősvallás rendszere A mesei világot meghatározza a hiedelemvilág. Már Róheim Géza rámutatott, hogy a mesékből sokkal inkább rekonstruálni lehet az ősi hiedelemrendszert, a magyar ősvallást, mint az elszórtan és egymással kapcsolatban nem lévő hiedelemcsökevényekből, melyeket ma már csupán a passzív hiedelemvilágból gyűjthetünk. A Fehérlófia is őrzi a magyar hiedelem és ősvallás szimbolikai rendszerét, melynek számtalan eleme fellelhető a történetben: így az ember és állat közös származásának hite, az őstisztelet, a főzés és együttevés ősi mágikus jelentése, a reinkarnáció emlékezete stb. A példák szinte vég nélkül folytathatók. Az ősvallás, a hiedelemrendszer nemcsak az élet minőségét és milyenségét, de a kultúrába való belenevelődést is erősen meghatározta. A mese, mint a táltosbeavatás jelképrendszere A századok során több magyar népmesébe bekerült a táltosi tevékenységek szimbolikája. Rejtve őrizték ezek a népi alkotások a táltos tevékenységek pozitív emlékeit. A Fehérlófia is bemutatja a táltos szerepét: a társadalom jótevőjét, aki az emberekért küzd és sikerrel jár a földöntúli világ erőivel szemben. Különösen kidomborítja a táltos hős emberfeletti erejét és tehetségét, melyekre a feladatok végrehajtásában nagy szüksége van. A mese szerkezete, gyönyörű rejtjelezett nyelve a révülés különböző szintjeit írja le. Nézzük ezeket vázlatosan: A hős emberfeletti erővel születik lóanyától -, tehát valójában táltos. A hős erős ellenfelekkel találkozik és párviadalban legyőzi őket. - Az ősi hitvilág szerint a táltosnak állatalakban többször meg kell küzdenie az ellentétes erőkkel. A hős az elrabolt királylány kiszabadítására indul az alvilágba. - A táltos az elrabolt lelket megpróbálja visszahozni a szellemek földöntúli világából. A hős megmenti a királylányt és legyőzi az alvilág rabló szellemszörnyét, a sárkányt. - A táltos révülése során szintén megmenti az elrabolt lelket. A hős visszaküldi a királylányt a felvilágba, de ő maga az alvilágban reked. - Itt a táltosrévülés veszélyei mutatkoznak meg, a révülés komoly lélektani veszélyekkel és baleseti lehetőségekkel járhat. A griffmadár felviszi a hőst az alvilágból a felvilágba. - A táltos segítőszelleme révén sikerrel járja meg a révülés útját. Útközben a hős saját levágott végtagjaival eteti a madarat. - A mese itt a táltosbeavatás fontos mozzanatára utal: a jövendő táltost a szellemek szétdarabolják és megeszik. A griffmadár a hős végtagjait visszaforrasztja, ettől a hős még nagyobb erőt nyer. - A beavatandó táltost a szellemek újjáélesztik és megadják neki a táltoserőt. A hős feleségül veszi a királylányt, s ő maga is király lesz. - A jelölt elnyerte beavatottságát és valódi táltos lett belőle. A mese, mint a módosult tudatállapot lenyomata Az "archaikus", "primitív" ember pszichéjében az álmoknak és a látomásoknak központi szerepe volt. Az egyéni élményeket a kollektív tudat kategóriáinak megfelelően kellett értelmezni, leírni. Az elbeszélés hagyományos motívumok, toposzok ismeretében, "a kulturális környezet nyújtotta referenciakeret felhasználásával történt". Ilyen a Fehérlófia című, vízió-elbeszélésként is felfogható mesénk. A közös, általános, emberi pszichében gyökerező érzékelési transztechnikák nemzedékről nemzedékre öröklődnek. A nevelési modell felvázolásakor érdemes figyelmet fordítanunk a magyar kultúrában jelen volt pszichokulturális formációkra. Az átörökített transztechnikák számbavételében a mese szimbolikus jelrendszere segít. Már a sámántevékenységhez kapcsolódó magyar révülés, rejtezés elnevezés is a hétköznapi világból való kiszakadásra, a tetszhalott-szerű állapotra utal. A transzállapotba jutás számtalan eszközét ábrázolja a történet. Például mesénk is koncentrációval, meditációval, "belenézéssel" kezdődik. A kútba való leszállás, a víztükörbe nézés önszuggesztiót előidéző néphagyományát őrzi. A mesében megfigyelhetők a halál előtti állapotok, a halálközeli élmények és látomások archetipikus motívumai. Eliade fenomenológiai archetípusaira támaszkodva felvázolható a magyar sámánizmus mesénkben megjelenő "ideáltípusa": előkészület, eksztázis, testen kívüliség, lélekutazás (repülés), akadályok, nehéz átkelés, egy más tér- és idődimenziójú világ, új személyiség születése, tudatvisszatérés. A mese, mint iniciáció Egy másik aspektusból a mese beavatási mítoszok és rítusok "egyszerűbb mása"-ként funkcionál. Eliade szerint a tündérmesék hallgatói akarva akaratlanul részt vesznek egy beavatási szertartásban, mely a primitív népek rítusaira emlékeztet. Vizsgált mesénk is irodalmi megfogalmazása az emberi felnőtté válás folyamatának. Az egyéni fejlődés és a szocializáció alapvető megrázó epizódját írja le. A nagykorúvá válás folyamatán belül a ritualizált serdülőkor témája hangsúlyozódik. A fejlődés lépései, akadályai képszerűek, mégis kézenfekvőek a történetben. A mese a felnövekedés rémségeiről és megpróbáltatásairól, a felnőtt valósághoz való alkalmazkodás lehetőségeiről beszél. Modellje valamennyi hiteles szertartási formának. A mesében olyan "tipikus" beavatási programot rekonstruálhatunk, amely sok primitív tradícióban megtalálható. A történet ilyen szempontú elemzése a következő rituális "forgatókönyv" szerint végezhető el: (A) Elkülönítés (B) Átmenet (C) Újraegyesítés és újjászületés A mese Fehérlófia születését és gyermekkorát követő gyors szimbolikus átalakulási mozzanattal kezdődik (7*7 éves szoptatás), majd a leghosszabb szerkezeti rész következik: Fehérlófia elkülönítése az alvilágban, ahol különféle megpróbáltatásokon megy keresztül. A történet zárása hirtelen jut el a végkifejlethez (a griff véletlen megjelenése), a "jó katasztrófához", vagyis a halálból való újraéledéshez. Természetesen e gondolatmenettel nem a mese rituális eredete mellett érvelek. Nem gondolom, hogy a történet egy tényleges beavatási rítus átköltése lenne. Nincs olyan szertartás, melyet történelmileg azonosítani lehetne vele. Úgy vélem, inkább a beavatás elképzelt folyamata a lényeges. A mese, mint a "lelki készülék" működésének modellje A mese neveléstörténeti modelljének felvázolásakor elkerülhetetlen, hogy a pszichológia területeire kalandozzunk. A psziché és a mese "működése" között feltárható kapcsolat van. Már Bettelheim rámutatott, hogy a tündérmesék képekre és akciókra fordítják le az ember belső folyamatait. A mesei narratíva a lelki apparátus modellje; a lélek belső folyamatainak leképződése. Jól tudjuk, a mű természete kettős: a felszínen egy pszichológiailag teljesen világos dráma zajlik, mely az emberi szenvedélyek bemutatója, míg ez alatt egy, a lélek mélyrétegeibe nyúló archetipális váz található. A károkozók például a "kollektív tudattalan" szereposztási problémáit jelenítik meg. Tetteiket nem motiválja a mese. A károkozó tehát nem karakter, hanem az emberi lélek általános "strukturális elemeinek kapcsolata", mely örökölhető és ekként az "objektív psziché" folyamatainak transzperszonális terméke. Szellemi gyökereinkkel való kapcsolatra utalnak a károkozók mesei ellenfelei, a segítők is. Történetünkben a griff a szellemerő kivetítődése. A mese, mint pszichoanalitikus rejtjel A pszichoanalitika módszerét szem előtt tartva új szempontok bekapcsolásával értelmezhetjük a mese kódrendszerét. Bár e hermeneutikai aktus nem lehet sémaszerű és kizárólagos, mégis segíthet megtalálni az elveszett kapcsolatot a szimbolikus tartalom és a megoldandó életproblémák között. A mesei történetet a libidinális újjászületés, a serdülés megjelenítéseként is felfoghatjuk. Így tekintve az akadályokkal kikövezett út nem más, mint a pubertás-kori szorongások útja. Az ábrázolt cselekedetek indítékai a kisgyermekkori viszonyokban gyökereznek és olyan gondolatokat is kifejeznek, melyek még soha nem érték el a tudatosság küszöbét A fantázia és a szimbolika révén a korai fejlődés pszichés színterei, az én-védő mechanizmusok alakulása és ezek legfontosabb artikulációs terepei, lenyomatai ábrázolódnak benne. A szorongás és az agresszió, a gyermeki szadizmus természetes reakciók ebben a helyzetben, melyet a mese története gyönyörűen ábrázol. A történet alapvető mintát kínált a gyermeknek a szeparációra, a távollétre, a frusztrációra adható válaszra. Segítséget nyújtott a tudattalan megmunkálásához, a tudattalan tendenciáinak felismeréséhez. Másként fogalmazva szimbólumrendszerén keresztül a tudatba "engedte" a tudattalant, energiáit megmunkálta, így annak erejét a gyermek pozitív célokra tudta fordítani. A mese, mint a félelem leküzdésére szolgáló mediátor kódrendszer Mint tudjuk, a gyermek igen komoly egzisztenciális félelmekkel küszködik. A neki szóló mesében ezért kaptak fontos szerepet a fenyegetések, melyek egyaránt irányultak fizikai és erkölcsi létre. A "lemerülés" nem veszélytelen: a hős és - a vele való azonosuláson keresztül - a gyermek számára kérdőjeleket vet fel. Ôseink azonban paradox módon az "alámerüléssel" létezésük megszokott horizontját emelték magassággá. Az alámerülés valamiféle felemelkedéssé vált, melyet a mesében a griff repülése szimbolizál. A mese mediátor kódrendszerével segítséget adott az egyénnek a félelem leküzdésére, bevezetve őt az erre vonatkozó tudásba. Felszabadította, hisz önmagából kivetítve s reflektáltan szemlélhette fölnevelt szörnyeit. Feloldási és megoldási módokat kínált. Megtanított a félelemre, mégsem adott egészen át neki. A múlandóság tudatával ajándékozta meg hallgatóit. Szembesített az alapvető emberi létfeltételekkel. A létezés ideiglenességét, a betelő időt húzta alá. Ugyanakkor bátorított, hisz aki nem ismerhette a félelmet, annak a bátorságról sem lehetett fogalma. (Milyen kár, hogy a mai mesék ezen funkcióknak kevéssé tudnak megfelelni!) A mese, mint mentálhigiénés technika A mese tudattalant megérintő szimbólumrendszerével a psziché torzulásait és hiányosságait kompenzálta. A történet hallgatása közben a gyermek magába szívhatta az őt foglalkoztató problémákra adható válaszokat. Újabb problémák felmerülésekor újabb mesékhez fordult. A mese az "emberi öntudat önobjektivációjaként" nemcsak a negatív ösztönök elfojtását, szublimálását, hanem elsősorban a pozitív ösztönök átvitelét, generalizálását jelentette. Végső soron védett a negatív tendenciákkal szemben. A boldogság középpontba állítása volt a legsúlyosabb érv e küzdelemben. Az optimista fantáziák - álmainkhoz hasonlóan - gyógyító hatást fejtettek ki az egyén számára a társadalmi létezés szintjén. Keleti hagyományaiknak megfelelően őseink a meséket a lelki konfliktusok "spontán pszichoterápiája"-ként alkalmazták. A mesemondó legtöbbször éppen a gyógyító sámán volt. A mese a különféle funkciókon keresztül - tükör, modellközvetítő, raktárhatás, hagyományközvetítő, transzkulturális, regresszív, ellenminta, álláspont változtató - érvényesítette medicinális, biblioterápiás hatását. Didaxis és nevelési eszközökkel való terheltség nélkül kínált fogódzókat. Leszámolt a konfliktusok, problémák el- és megkerülésével. Elfogadtatta az élet problematikusságát, modellt kínált a nehézségek legyőzésére. Az egyén életvezetésének sikerét leginkább előmozdító magatartás- és tevékenységformákat őrzött és mutatott fel. A küzdelem az emberi élet elválaszthatatlan részeként értékelődött benne. Azt a hitet erősítette, hogy segítségével az ember még az igazságtalan megpróbáltatásokból is győztesen kerülhet ki. Polcz Aline gondolatait idézve: "a szépség szuggesztióján keresztül egy magasabb rendű lelki harmónia, egy teljesebb ön- és világismeret lehetőségét" csillantotta meg hallgatója számára. A mese, mint a sikeres énfejlődés, az identitás megtalálásának kulcsa A mesei történet az identitás megtalálását, énünk felfedezésének kockázatos, de eredményt ígérő útját is mutatja. Az énfejlődés és a realitáshoz való viszony kialakulásában döntő fontosságú, hogy az egyén miként tudja eltűrni a szorongáskeltő helyzeteket, ezekre pedig a mese bőven kínál példát. A gyermek minden tárgyban saját szervezetét és annak működését fedezi fel. Szimbolikus azonosulásai során válnak e dolgok cselekvése és érdeklődése libidinális forrásává. Jövőre orientáltságával a mese - tudata és tudattalanja számára egyaránt érthető nyelven - vezette rá a gyermeket arra, hogy lemondjon infantilis függőségi vágyairól. Ösztönözte, hogy önálló, független életet alakítson ki, lerövidítve a "moratórium" időszakát. A történet ekként a gyermeki attitűd változásának rajzaként is értelmezhető. Az azonosság megélése, a "mi tudat" kialakulása, a valakikhez tartozás érzése nemcsak a törzs, a nemzet fennmaradása, de az egyén mentálhigiénés érzése szempontjából is rendkívül fontos volt. Mindenkinek egy családhoz, közösséghez, nemzetséghez, végső soron pedig egy nemzethez kellett tartoznia. A mese a nemzeti identitás kialakításának mással nem pótolható eszközeként funkcionált eleink életében. A mese, mint a szocializáció eszköze Régen a mesélők, sámánok nem csak a tanítás, a segítség érdekében meséltek, hanem a közös örömélmény átélése miatt. (Mindez a népmese műalkotás mivoltából következett.) A verbalitás együttes élményével kialakíthattak egy jó interperszonális kapcsolatrendszert. A mese sikeres interpretációja maga is interperszonális cselekvést jelentett. A szöveg transzformálásával megragadhatóvá vált a benne megjelenített világról és a benne lévő személyközi viszonyokról való tapasztalat. A gyermek szélsőséges jellemekkel találkozott a történetben, melyek leegyszerűsített formájukban segítségére voltak az eligazodásban, a viszonyulások kialakításában. A mese a fantázia segítségével utánzási, szereptanulási és identifikációs alkalmat jelentett hallgatója számára. A gyermek, aki a mese által képessé vált saját érzéseinek megértésére és feldolgozására, a másik ember érzelmi közléseit is könnyebben és pontosabban érzékelte, és késztetést érezhetett a változtatásra. A mese "másik anyanyelv"-ként segítette a belenevelődést a közösség kultúrájába, normarendszerébe, ekként a szocializációnak is hatékony eszközévé vált. A mese, mint az önmegvalósítás útja Meséink jelentősebb és ősibb része a transzcendens Én felébresztését célozza, és mély bölcsessége révén szoros párhuzamba állítható az archaikus tradíciók nagy tanításaival. Fehérlófiának alvilági utazása - mint minden utazás - egy fontosabb, lényegibb, belül megtett útnak külső megjelenése. Minden vallás, minden kultúra tud erről az igazi belső útról. A mesében az erről szóló megfigyelés és tudás egy meditációs jelképrendszer segítségével hagyományozódik. A sárkánnyal vívott küzdelemben a hős a planetáris, kozmikus influenciákat győzi le, miután leszáll egy kútba. A próbákat teljesítve mágikus processzusokat bonyolít le a lélek rejtett világában. A szörnyek fejét lemetszve magához ragadja a mélyebb tudatosságot. Kiszabadítja a királykisasszony által megszemélyesített magasabb megismerés fényét, a szűz Sophiát. A mesehős életét felfoghatjuk úgy is, mint tudatos törekvést nem a földi javak, hanem a szellemi emelkedettség felé. Útja példázata lehet annak, hogy a szellemi út lehetőségét választva, a tudást megszerezve, beavatottként az emberek kiválasztottak lehetnek. A mese ebből a megközelítésből egy "spirituális felfedező út" térképét adta őseink kezébe. A mese, mint erkölcsi példa Az ősi közösségek gyermekei - a tudásanyag és világlátás mellett - erkölcsi erényeket is elsajátítottak a mesékből. Példaadó viselkedésmódokkal, erkölcsjobbító történetekkel ismerkedtek meg általuk. A szövegek kellő és jól időzített megerősítéssel kondicionálták a megfelelőnek tartott viselkedést, így segítették a szokássá válást. A mesei emlékezet magatartásformáló szelektív hatásrendszerével "megerősítő" és "leépítő" szerepet vállalt, a közösség, a nemzet értékítéletét tükrözte. Az általa megfogalmazott és megőrzött nevelési értékek közösségre orientált morális normákat erősítettek. A primitív közösségek életében az összetartozást kifejező erények, a közösség érdekében végrehajtott tettek álltak mindenek fölött. A mesei történet is a legfontosabbnak tartott és legáltalánosabban elismert közösségi magatartás- és tevékenységformákat közvetítette. Az összetartozás érzése magas rendű etikai potenciával rendelkezett. A varázserejű, másokért bolyongó, másokat szabadító hős legfőbb erénye éppen ezért az együttérzés, a szolidaritás, a humanitás, a karitativitás és az ehhez való bátorság. A mese a hős emberi szenvedésein keresztül a rendkívülinek - a hősiességnek, a hősinek - szolgáltat igazságot. Fehérlófia kiválasztottként erejét mindig jóra fordítja: rendet tesz, visszaállítja a világ egyensúlyát. Mindezt kötelességének érzi, mintegy "Világügyelő" szerepet vállal. A társakért, a társadalomért, sőt a világ egészének rendjéért lép fel. Olyannyira a világ rendje a tét, hogy ez a rend kozmikus összefüggésben részletesen és hitelesen kifejthető a meséből! A történet tehát a kozmikus együvé tartozás őstapasztalását is hagyományozta. Mesénk - akár más tündérmese - keletkezésekor sorskérdéseket feszegetett. Megfogalmazta az emberek lehetetlent nem ismerő, az istenig feltolakodó vágyát, korlátlan szabadságának és uralmának álmát. A benne ábrázolt küzdelem az emberiség próbája, mely a félelem és halál leküzdésével az ember csodálatos lehetőségeinek történetévé vált. Azt sugallta, hogy az ember reménykedhet a boldogság elérésében, a teljesség megragadásában, ha hallgat saját szellemére és az istenek megnyilatkozásaira. Zárszó A mese maradványa egy valaha létezett archaikus nyelvnek, melynek segítségével egykor sokat lehetett mondani. A szövegben megjelenő és az általa közvetített szemlélet, tudás, világkép, viszonyrendszer elfeledettségében is vonz minket. Jelentést tulajdonítunk neki, megfejtésére törekszünk, miközben talán éppen az elemezgetéssel temetjük el komplexitását végleg. A forráselemzés végső tanulsága az lehet, hogy a mesék számos szinten üzennek. Az olvasásukkor keletkező asszociációkat azonban megszabja az ember általános szellemi horizontja és sajátos érdeklődése. Éppen ezért a mese az értelmezések enciklopédiáját nyújtja. Minél több értelmezési megközelítést, vizsgálódási aspektust használunk, annál inkább beláthatjuk ennek igazságát. A mesék jelentésének - így vizsgált mesénknek is - túlságosan sok szintje van ahhoz, hogy teljes mértékben feltárhassuk, értelmezhessük A történetek - a szimbólumok sokaságán keresztül - az erkölcsieken túl pszichológiai, társadalmi, hiedelmi, vallási tartalmakat is közvetítenek. A bennük kirajzolódó nevelési modell lényegéről csak egy megközelítőleg komplex szemlélettel - a morfológia, az antropológia, az irodalomtudomány, a pedagógia, a szociálpszichológia, a lélektan illetve a mesék történeti hátterét kutató irányzatok együttes eredményeinek felhasználásával - mondhatunk valamit. A mesék által megőrzött nyelvi és néphagyományi emlékekben csodálatraméltó régiségek lappanganak. Ezek fokozatos feltárása és egykori jelentésük kihüvelyezése neveléstörténeti szempontból érdekes és tanulságos lehet. A felvázolt elemző munka természetesen tovább bővíthető illetve más mesékre transzformálható. A szövegek - a történet, motívumok, elemek - lépésről lépésre való végigkövetése, mélyreható elemzése eszköz és munkahipotézis lehet ahhoz, hogy a mesét neveléstörténeti forrásként értelmezzük. Felhasznált irodalom A Nap hét feje. USZÓ 4. Buddhista Misszió Dokumentáció, Internum, Budapest, 1988. Arany László: Magyar népmesék. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1979. Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermekei lélek. Gondolat, Budapest, 1985. Bókay Antal - Erős Ferenc: Pszichoanalízis és irodalomtudomány. Szöveggyűjtemény, Filum Kiadó, Budapest, 1998. Boldizsár Ildikó: Varázslás és fogyókúra. Mesék, mesemondók, motívumok. József Attila Kör, Kijárat Kiadó, 1997. Büki Péter: A népmese és a mentálhigiéné. Új Pedagógiai Szemle 1995/3. Cey-Bert Róbert Gyula: A honfoglalás-kori magyar fejedelmi konyha. Az ősi magyar konyha szimbolikai nyelvezete a magyar ősvallás tükrében. Magyar Bor Akadémia és Mezőgazda Kiadó, Budapest, 1996. Csodakút - Népmese, beavatás, álomfejtés, napút, mélylélektan, ezotéria. Tanulmányok a népmeséről. Szerkesztette: Pap Gábor, Pontifex Kiadó, Budapest, 1994. Dobos Ilona: Paraszti szájhagyomány, városi szóbeliség. Gondolat, Budapest, 1986. Dömötör Tekla: A magyar nép hiedelemvilága. Corvina Könyvkiadó, Budapest, 1981. Eksztázis, álom, látomás. Vallásetnológiai fogalmak tudományközi megközelítésben. Szerkesztette: Pócs Éva, Balassi Kiadó, Budapest, University Press, Pécs, 1998. Eliade, Mircea: A szent és a profán. Európa Kiadó, Budapest, 1987. Jung, Carl G.: Az ember és szimbólumai. Göncöl Kiadó, Budapest, 1993. Hankiss Elemér: Az emberi kaland. Egy civilizáció-elmélet vázlata. Helikon Kiadó, Budapest, 1998. Jankovics Marcell: Csillagok között fényességes csillag. Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1987. Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium. Medicina, Budapest, 1988. Kósa László: Hagyomány és közösség. Kozmosz Könyvek, Atheneum, Budapest, 1984. Móser Zoltán: Jelek és ünnepek. Fekete Sas Kiadó, Budapest, 1994. Nagy András: Kis szörnyesztétika. Corvina Kiadó, Budapest, 1989. Nagy Olga: A táltos törvénye. Népmese és esztétikum. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1978. Nagy Olga: Hősök, csalókák, ördögök. Esszé a népmeséről. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1974. Propp, V. J.: A mese morfológiája. Osiris - Századvég, Budapest, 1995. Róheim Géza: Primitív kultúrák pszichoanalitikus vizsgálata. Tanulmányok. Gondolat, Budapest, 1984. Skord, Paul F. - Backmann, Karl W.: Szociálpszichológia. Budapest, 1972. Solymossy Sándor: A "vasorrú bába" és mitikus rokonai. Válogatott tanulmányok. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991. Vértes Edit: Szibériai nyelvrokonaink hitvilága. Tankönyvkiadó, Budapest, 1990.

Vissza a könyv tartalomjegyzékéhez!