Kell-e a tanárképzőkön az embertan?

(Iskolakultúra, 1993. december)


© 1993 Ambrus Attiláné Dr. Kéri Katalin egyetemi docens

„A Mester így szólt:
– Nem törődöm azzal, hogy
az emberek nem ismernek.
Azzal törődöm, hogy nem
ismerem az embereket.”
(Kung Fu-ce)
I. A legizgatóbb kérdések

      Szüksége van-e embertan foglalkozásokra annak az egyetemistának, főiskolásnak, aki a legkülönfélébb tudományokkal foglalkozik 4-5 éven át képzőintézményében? Mit tud nyújtani ez az óra tegyük fel egy biológia-kémia vagy egy magyar-angol szakos hallgató számára, aki szaktárgyain kívül műveltségi tárgyak és pedagógiai stúdiumok tucatját hallgatja?

      Megtölthető-e és milyen tartalommal és „életben” tartható-e egy olyan tárgy, amely valamennyi tudományágból merít, és mégsem nevezhető tudománynak?

      Ezekre a kérdésekre feltétlenül választ kell keresnünk, mielőtt speciál-kollégium vagy egyéb óra keretében embertant hirdetnénk.

II. A tárgy szükségessége

      A tárgy szükségessége már régóta látszik.

      Ha valaki tanult vagy tanított már felsőoktatási intézményben, bizonyára emlékszik arra, hogy a sok tantárgynak és specializációnak köszönhetően ugyan magas szinten képzett diplomások kerülnek ki az egyetemekről, akik azonban választott tudományuk vagy szakmájuk tanulása közben elfelejtkeztek magáról az emberről.

      A sok párhuzamosan futó kurzus jó alkalom az egy-egy témában való elmélyülésre, de általában hiányzik az eltérő irányú ismeretek szintézise. Leendő tanárok esetében ez talán különösen „végzetes” lehet, ezért most elsősorban róluk szeretnék szólni.

      A pedagógusoknak óriási felelősségük van a gyermekekkel szemben, amit és ahogyan ma tanítanak az iskolákban abból formálódik a jövőnk. Éppen emiatt elképzelhetetlen és megengedhetetlen az a helyzet, hogy az emberről magáról ennyire kevés szó essen továbbra is iskoláinkban. Számos jel utal rá – gondoljunk csak akár a készülő NAT-ra –, hogy az ember a XXI. század magyarországi iskolájának és tananyagának központi „témája” lesz, mégpedig egészen más módon, mint eddig.

      A sokoldalú, kreatív ember dimenzióinak megismerése és kiművelése lesz a legfőbb cél. (Manapság Magyarországon éppen azok az iskolák keresettek és közkedveltek az „oktatás piacán”, ahol már e szerint a cél szerint tanítanak, nevelnek.)

      Első kérdésünkre tehát könnyen belátható a válasz: a leendő tanároknak szükséges egy, a széleskörű ismereteiket összegző és előhívó tárgy, mert csakis így lesznek képesek kreatív és sokoldalú személyiségeket nevelni a közeljövő iskoláiban.

III. A tárgy haszna, helye

      Második kérdésünkre válaszolva annyit írhatunk, hogy ez a tárgy lehetőséget nyújt arra minden tanárjelöltnek, hogy a világról és magáról az emberről szerzett tudását átgondolja, ezerszínű ismereteit rendszerezze, és ráébredjen hiányosságaira. (Fentiek miatt azt tartanám helyesnek, ha a tanárképzőkben az embertan vagy végig húzódna az egész képzésen, vagy – és ez jelenleg a reálisabb – szintetizáló tárgy legyen a képzés végén.)

IV. Az embertan tartalma, módszerei

      A tárgy százféleképpen tölthető meg tartalommal, és ennek kiválasztása mindig egyszerre függ az órát vezető tanár és diákjai személyiségétől, ismereteitől. Elképzelhető a tudományok és művészetek különböző problémaköreinek bármilyen módszerrel történő feldolgozása. Éppúgy lehet az embertan módszere, kerete, filmek megtekintése utáni „vitadélután”, mint különböző témakörökről történő szabad – vagy némileg irányított – beszélgetés. Az embertanhoz „felhasználható” bármilyen ismeret és eszköz, könyvek, zenei anyagok, képzőművészeti alkotások éppúgy, mint például a hallgatók korábbi tanórai jegyzetei, és bármiféle élményei. Az embertan-óra, ha igazán jó, akkor egyidejűleg hasonlít egy jóízű kollégiumi beszélgetéshez, ahol mindenki feleleveníti megélt élményeit, ugyanakkor olyan is, mint egy tudományos diákkör, ahol egy adott ismeretanyag tartja egyben a közösséget.

      Az embertan-óra feltétlenül párbeszédes, helye és ideje az eszmecserének, ugyanakkor néhány esetben új ismeretszerzésre is lehetőséget nyújt, és feltétlenül elgondolkodásra készteti a hallgatókat későbbi pedagógusi hivatásuk tekintetében. A párbeszédes, szeminárium-jellegű forma miatt 10-15 fős csoportokkal lehet igazán eredményes a kurzus.

V. Embertan a pécsi egyetemen

      A pécsi JPTE Pedagógia Tanszékén 1992. szeptemberétől indul embertan speciálkollégium, mely „A sokoldalú ember” címen kerül félévenként meghirdetésre.

      A kurzust bárki felveheti, aki túljutott a pedagógiai szigorlaton, ebből következően a csoportok vegyesek, a természettudományi és a bölcsész karról egyaránt járnak diákok erre az órára. Ez a tény már így önmagában is segíti a tárgy célkitűzéseit, hiszen gyakran egészen eltérő ismeretanyag bújik meg a különböző szakosok fejében. (Ez az óra tehát arra is kiváló alkalmat nyújt, hogy egymás másságára, eltérő jellegű tudására felfigyeljünk a nagyon különböző képességek, pszichikai beállítódások mellett. Sokkal érdekesebb beszélgetések születnek, ha magyar, matematika, biológia, testnevelés, stb. szakos hallgatók boncolgatják együtt az ember különböző dimenzióit, mint hogyha azonos szakra járók ülnének együtt az órákon.)

      A féléves kurzus során alapvető kiindulási témáink a következőek:
  1. Gyermekkor – felnőttkor.
  2. Lehetőségek egymás és önmagunk megismerésére.
  3. Az ember és a természet kapcsolata.
    A holisztikus szemlélet jelentősége.
  4. Barátság és ellenségeskedés.
  5. Szeretet, szerelem, nemiség.
  6. Az ember és a nyelv.
  7. Isten(ek) az égben? Ember és vallás.
  8. Jövőképünk. Célok, álmok, vágyak, fantázia.
  9. Egészség és „egész-ség”.
  10. Élet és halál.
      A témák felsorolása természetesen nem jelenti azt, hogy az órák alatt nagyon szorosan ragaszkodunk egy-egy probléma tárgyalásához, és „menet közben” mindig felmerülnek más témák, kérdéskörök is az emberrel kapcsolatosan. Például – a csoport tagjainak kívánságára – a fentieken kívül beszélgettünk már: szépségről és harmóniáról; az utazásról; a humorról és a játékos emberről. Vannak „aktuális” témák: a háború és béke kérdése; a hatalom és politika dimenziói, vagy éppen a divat.

      A féléves speciálkollégium tehát egyrészt ezen – és más hasonló – témák megbeszélésével, értelmezésével telik, másrészt pedig a hallgatók egyenként programokat dolgoznak ki azon korosztály számára, akiket tanítani szeretnének. Nem óravázlatokat készítenek, hiszen ez az embertan esetében csaknem lehetetlen vállalkozás lenne, mivel az órák menete mindig erősen csoportfüggő. Ehelyett részletes bibliográfiákat készítenek a tanárjelöltek az egyes témákhoz, ezenkívül cikk- és versgyűjteményeket, zenei darabok és képek jegyzékét. Emellett fogalomgyűjteményeket szerkesztenek és feladatbankokat állítanak össze. Tapasztalatom szerint nem kényszerből, hanem igazi érdeklődéssel végzik ezeket a feladatokat, amely munka során valóban kipróbálhatják kreativitásukat, és ellenőrizhetik a képzőben szerzett ismereteik mélységét. (A féléves kurzus végén az osztályzatok alapját is ezek az írásos munkák jelentik, mert sajnos a jeggyel való értékelést intézményünk rendszere miatt nem lehet mellőzni.)

      E feladatok megoldása mellett van néhány „állandó” kérdés, feladat, amelyekre a hallgatóknak válaszokkal vagy szemelvényekkel kell felkészülniük, bár ez sem jelent valódi „kényszert” számukra. Leginkább kedvelik az alábbi feladatokat: Melyik a legkedvesebb könyved, amelyet mindenképpen szeretnél a többieknek (vagy majdan diákjaidnak) megmutatni? Milyen verset vagy képet tudnál az adott témához bemutatni? Ha filmet rendezhetnél erről a problémáról (pl.: környezetvédelem; ünnep; szerelem; hazugság, stb.), akkor milyen lenne filmed forgatókönyve (alapötlete)? stb.

      Érzéseink szerint az egy éve folyó speciálkollégium ad valamilyen többletet a diákok számára, a jelentkezések egyre nagyobb számából úgy tűnik, szükség van rá, a diákok tudásának áttekintését nyújtja, talán az egyik legutolsó lehetőséget arra, hogy pedagógusi munkájuk megkezdése előtt ismereteiket átgondolják és emlékezetükbe véssék az alkotó töprengés fontosságát és nagyszerűségét. Az is jól látszik, hogy a tárgy megtölthető gazdag tartalommal, módszerei kifogyhatatlanok, minél több diák szólal meg ezeken az órákon, minél több téma kerül „terítékre”, annál könnyebb a tanár dolga, és annál több kisgyermek fog valósabb képet kapni önmagáról, az emberről, és ez a kép sokkal színesebb lesz mint napjainkban.



Pécsi Tudományegyetem — BTK – Neveléstudományi Intézet – Nevelés- és Művelődéstörténeti Tanszék
H-7622 Pécs, Ifjúság u. 6. — Tel: (72) 503-600 / 4366
© Dr. Kéri Katalin tanszékvezető egyetemi docens, 2004 ()