A cseresznyevirág álma

(In: Melinda Tamás-Tar – Mario De Bartolomeis: Traduzioni – Fordítások.
Edizione O.L.F.A. Ferrara, 2002. 54-59. o.)

Olaszra fordította   © 2001   Melinda Tamás-Tarr Bonani és Mario De Bartolomeis —


© 1997 Ambrus Attiláné Dr. Kéri Katalin egyetemi docens


      – Micsoda fényességet látok! – kiáltott fel az apró, fehér kis virág a cseresznyefa felső ágának hegyén. Megrázta gyűrött szirmocskáit, és arcát a kelő Nap sugarai felé fordította. Ez volt az első reggele a világban, ámulva nézegetett körül.
      – Te ki vagy? – kérdezte a szellőtől, aki elszaladt mellette.
      – Szél apó gyermeke vagyok, a borzongató hajnali szellő – válaszolta a pajkos ifjú a cseresznyevirágnak. – Minden reggel eljövök, és végigsímogatom a szirmaidat. Te sokkal szebb vagy, mint ezernyi társad. Már messziről látszol.
      Cseresznyevirág kicsit elpirult, szégyenlősen vonta összébb fehér ruháját. Nem tudta, milyen, szép-e vagy csúnya, hisz sosem látott még másokat. Jobbra-balra tekingetett, de testvérkéi még nem ébredtek fel. A szemközti mandulafán viszont rózsaszínűen hintáztak a virágok.
      – Ó, de szépségesek vagytok! – szólította meg őket a cseresznyevirág, és arra gondolt, hogy ő a nyomukba sem léphet.
      – Mit bámulsz? – kiáltott át neki az egyik mandulavirág. – Nem láttál még mandulafát?
      – Nem – válaszolta ijedten –, én még csak ma nyíltam ki.
      – Akkor meg húzd összébb magad, nem te vagy a világ közepe! – kiabáltak át mások is a rózsaszínű virágok közül.
      – Igenis... – rebegte elhaló hangon a kis cseresznyevirág, és az égen úszkáló felhőket kezdte nézegetni. Hirtelen furcsa zajt hallott, és egy nagy, sötét árnyékot látott. Egy óriási méhecske szállt föléje.
      – Te ki vagy? – kérdezte a jövevényt.
      – Én vagyok a méhecske, szeretnék kicsit lakmározni a szirmaid közül.
      – Jó – mondta a virág, és széttárta fehér ruháját. – Mondd, méhecske, te sokat láttál már a világból? Mekkora? Vannak még fák a mandulafán túl is?
      – Ó, te kis ostoba! – nevetett a méhecske, és lábait dörzsölgette. – A világ nagyon nagy. A fákon túl van a kert vége, ott egy rét kezdődik, aztán van egy patak. Úgy hiszem, ott a világ vége, én legalábbis csak odáig merek elrepülni.
      – Nahát! – kiáltott fel a cseresznyevirág. – Ilyen érdekes! Vigyél magaddal engem is, annyira szeretném látni a rétet és a patakot!
      – Dehogy viszlek! – méltatlankodott a méhecske. – Éppen elég a virágport is cipelnem – és dühösen otthagyta a virágot.
      Később legyek jöttek, de a cseresznyevirág hiába kiabált nekik, rá sem hederítettek, csak a mandulafa körül repdestek. Az égen néha óriási madarak húztak el, a kis virág nagyon félt, szeretett volna elbújni előlük, de azok nem bántották. Aztán lassan beesteledett, fázósan húzta össze szirmait a virág. Reggelre minden testvére kinyílott, hangos volt a cseresznyefa vidám beszélgetésüktől. De az ág hegyén ülő virág nem figyelt öccseire és húgocskáira. Gondolatai máshol jártak, a nagy rétre vágyakozott, amiről a méhecske mesélt.
      Napok teltek el, a cseresznyevirág éjjel és nappal is álmodozott. Egy szép napon nagyon fáradtan ébredt, fájt minden szirma, nem értette, mi történt vele. A szokott időben arra szaladt a hajnali szellő, de nem ment el mellette, mint máskor, hanem kézenfogta, és futott vele tovább. A cseresznyevirág azt hitte, csak álmodik. Megkerülték a mandulafát, és átszálltak a kerítés felett, ki a rétre. A kis cseresznyevirág nagyon boldog volt...
      A házból gyerekek futottak ki, élvezték a harmatos, hajnali kert friss levegőjét.
      – Nézzétek! – kiáltott fel az egyik kislány. – Hogy forgatja a szél a cseresznyevirág szirmait! Nemsokára lesz cseresznye.
      A gyerekek a rét felé futottak, aranyhajuk körül, mint ezernyi lepke, repdestek a virágszirmok.

Kate Carry *
— Pécs (Magyarország)

* Kéri Katalin írói álneve
A novella olasz nyelven



Pécsi Tudományegyetem — BTK – Neveléstudományi Intézet – Nevelés- és Művelődéstörténeti Tanszék
H-7622 Pécs, Ifjúság u. 6. — Tel: (72) 503-600 / 4366
© Dr. Kéri Katalin tanszékvezető egyetemi docens, 2004 ()