Córdoba virágkora és II. al-Hakám könyvtára

(Valóság, 1997/7., 72-76. o.)


© 1997 Ambrus Attiláné Dr. Kéri Katalin egyetemi docens


A córdobai kalifátus

      Az arabok a 8. század második évtizedében léptek az Ibériai-félsziget földjére, amikor Vitiza, gót király halála után párthívei összecsaptak fiának, Roderichnek a csapataival. Ez a század a déli nagyvárosokkal kötött paktumok időszaka volt, az arabok és berberek egyre jobban megvetették lábukat a térségben. I. Abd al-Rahman teremtette meg a hispániai Omajjád-dinasztia alapjait, és utódai idején alakult ki az emirátus, majd a kalifátus, mely 929 és 1031 között állt fenn.[1] Így az uralkodó, III. Abd al-Rahman a vallási függetlenség mellé a politikai autonómiát is megteremtette birodalma számára. Hogy hatalmukat megszilárdítsák, az Omajjádák erős hadsereget és hatékony közigazgatási rendszert hoztak létre. Tekintetüket állandóan Észak-Afrikán tartották, az volt a távlati céljuk, hogy szembeszálljanak az ott uralkodó Fatimidákkal.[2] A muzulmánok nagyon kellemesnek találták a félsziget déli és középső területeit, egyikük azt írta a kalifátusról, hogy kellemes klímája és tiszta levegője révén a vidék Szíriára hasonlít; olyan, mint Jemen, ha hőmérsékletét tekintjük; átható illatai miatt Indiára emlékeztet; kincstári jövedelmeit tekintve olyan gazdag, mint a perzsiai Ahwaz; drágakövei Kínához teszik hasonlatossá, tengerparti termékei pedig Adenhez.[3]

      Valamennyi történész egyetért abban, hogy a 10. század Al-Andalusz történetének legragyogóbb időszaka volt. Miközben Európa népessége invázióktól szenvedett, az élet önellátó vidéki birtokokra szorult, addig a kontinens dél-nyugati részein kiemelkedő volt a gazdálkodás, nőtt a népesség, hatalmas városok alakultak ki és virágzottak a tudományok. A mezőgazdaság olyan virágkorát élte a félsziget déli vidékein, hogy a történészek egyenesen „zöld forradalom”-ról beszélnek.[4] E virágzás alapját elsősorban politikai-vallási okokban kell keresnünk. Az ibér népesség jelentős része felvette a muzulmán hitet, mivel a törvény szerint igazhitű nem lehet szolga. Így megteremtődött a földek felparcellázásának alapja, és ez a vizigótok uralkodásának időszakával szemben jelentősen megjavította a mezőgazdasággal foglalkozók érdeklődését, aktivitását. A 10. század 2. felére a kalifátus békés korszakba ért, ez szintén megfelelő hátteret nyújtott a gazdasági fejlődéshez. A növények közül kiemelkedett a cukornád, a citrusfélék, az olivabogyó, a rizs, a gyapot, a sáfrány és más fűszerek termelése, de termeltek gyógynövényeket, virágokat, és a borfogyasztás tilalma ellenére szőlőt is.[5] A gabonatermelés főként a Toledói-völgyben és a Murciához közeli Sangonera-i-völgyben volt kiemelkedő, a termés kielégítette a népesség igényeit, bár egyes ínséges években (915, 916, 926, 929) gabonabehozatalra szorultak.[6] A mezőgazdasági technikával kapcsolatosan elárul néhány részletet a 961-ben megjelent Córdobai Kalendárium, amely szerint ökrökkel dolgoztak, és kétévenként vetésforgót alkalmaztak Al-Andalusz területén, és vízkerekek segítségével öntöztek.[7] Sokféle állatot tartottak, lovat, ökröt, öszvért, szamarat, tevét, birkát tenyésztettek, és nagyon jelentős volt a méhészet és a selyemhernyó-tartás.

      A népesség növekedése magával vonta a kézművesipar és kereskedelem fejlődését, messze földön keresett volt a Cordobában megmunkált bőr (kordován), a toledói fegyverek, a cuencai elefántcsont-tárgyak, a malagai, córdobai, almeríai szövetek, a valenciai kerámiák, a murciai gyékények és a calatayudi üvegholmik.[8] A kereskedők vízi és szárazföldi utakon juttatták el a kalifátus termékeit Északra, Délre és Keletre; Almería és Sevilla volt a flották kiindulópontja, szárazföldön pedig a régi római utakat használták, amelyek állapotára gondosan ügyeltek, és azokat folyton javították. Jelentős számban importáltak Keletről ékszereket, fűszereket, könyveket és rabszolgákat, akiknek egy része muzulmán hitre tért, és többen közülük magas pozíciókat is elértek a kalifa környezetében. Az Ibériai-félszigeten is, csakúgy, mint más iszlám területeken, aranyból vert dínárokat használtak, váltópénznek pedig ezüst dirhemet.[9]

      Az arabok utazásai azonban nem csak kereskedelmi szempontból voltak fontosak: ők voltak a kor legnagyobb kultúraközvetítői népek és világrészek között. Kelet mesés kincsei mellett elhozták az évezredes és a legújabb tudományos eredményeket, melyek közül számos szervesen beépült Európa kultúrájába. A kalifátus területe színhelye volt a muzulmán, a zsidó és a keresztény kultúra találkozásának és egymásra hatásának, és ide futott be az indiai, kínai, észak-afrikai népek gondolkodásának és találmányainak legjava. Az erőteljes városfejlődés a kalifátuson belül megteremtette az iskoláztatás és művelődés kereteit.

Córdoba, a világ dísze

      A kalifátus szellemi központja az akkori Európa legnépesebb és leggazdagabb városa, Córdoba volt. A kortársak a várost hasonlították Bizánchoz és Bagdadhoz, a szász apáca, Hroswita a „világ dísze”-ként emlegette.[10] A város – mely valóban jelentős népességű és kiterjedésű volt – két nagyobb részre oszlott. A belső, fallal körülvett része volt a tulajdonképpeni belváros, a medina, ahová hét kapun át lehetett bejutni a külső kerületekből. Huszonegy ilyen külső kerület volt Cordobában, melyeket körülvettek kisebb lakóövezetek, amelyek a várost körülölelő mezőgazdasági területeken helyezkedtek el.[11] A város népességét a legtöbb kutató kb. félmillióra teszi, bár vannak, akik a vonzáskörzetek lakosaival együtt 1 milliós lakosságszámot emlegetnek.[12] A város kerülete a 10. század végén 12 kilométer volt, átmérője pedig mintegy 6 km. Utcái kikövezettek voltak, és esténként kivilágítottak. A kortársak leírásai szerint a városban mindig nagy volt a forgalom, az emberek jöttek-mentek a piacokra, a mecsetekbe, a közfürdőkbe és a kávéházakba. A köztereken cseréltek gazdát a különféle áruk, a rabszolgák és a gondolatok. Egy utazó, al-Maqqari a kalifátus utolsó időszakában a városban járva azt jegyezte fel, hogy Cordobában 1600 mecset, 900 közfürdő, 60.300 előkelő ház, 213.077 egyszerű háztartás és 80.455 bolt található.[13] Noha a mai forráselemzők szerint al-Maqqari kissé eltúlozta a látottakat, meghökkenve a nyüzsgő, zajos város méretein, abban valószínűleg igaza volt, hogy az emberek minden igényüket kielégíthették saját városrészükön belül, semmilyen dolog miatt nem kellett saját kerületükből kilépniük, hiszen mindent megtaláltak egy helyen: a mecsetet, az iskolát, a piacot, a boltokat, az orvost, a patikát, a szépségszalonokat és fürdőket, a könyvtárat és a hivatalokat. A városon kívül emelkedtek az uralkodói rezidenciák, amelyek ma már többnyire romokban állnak: a Medina Azahra és az Al-Zahira, melyek közül az előbbiben – a hagyomány szerint – húszezer szolga leste a kalifa és környezete kívánságát.

Tudományok és könyvek

      Az Omajjáda dinasztia több tagja is élénk érdeklődést mutatott a tudományok és a könyvek iránt. Többen közülük könyvtárakat és iskolákat alapítottak, és maguk is foglalkoztak különféle tudományokkal. Az algebra, a fizika, az orvostudomány, a filozófia, a csillagászat, a vallás- és jogtudomány, a botanika eredményeit az arab tudósok sok ezernyi könyvben foglalták össze, és jelentős fordítási munkákat végeztek. Virágzott a költészet, a történetírás. A kalifátus idején Al-Andaluszban jelentős iskolák jöttek létre,[14] és az uralkodók fontos feladatuknak, a fejlődés alapjának tartották a tudományok és művészetek, valamint az oktatási hálózat fejlesztését.

      II. Abd al-Rahmán, aki 821 és 852 között uralkodott, már az emirátus idején kiemelt figyelmet fordított a könyvekre, és asztrológusát, a költőként és kádiként is kiemelkedő hírű Abbás ibn Násih-t Keletre küldte, hogy könyveket vásároljon számára. Utódja, II. Muhammad (852-886 között volt emír) királyi könyvtárat létesített, amely sok évtizeden át tovább bővült, és a 10. század végének híres córdobai könyvtárát II. al-Hakam ezzel alapozta meg.[15]

      A kulturális élet virágkora – a gazdasági eredményekhez hasonlóan – a kalifátus kora volt. Miután az iszlám hatalom megszilárdult, a népesség körében rohamosan terjedtek a kéziratos könyvek. A könyvek terjedésének legfőbb magyarázata viszonylag gyors és könnyű előállításukban rejlett. A dőlt betűs írás és az a tény, hogy az arabok nem használnak magánhangzókat, a keresztény másolóműhelyek munkájához viszonyítva lerövidítette a másolás idejét (kb. negyedére), és sokkal kisebb helyet foglalt el az arab szöveg, mint a latin betűs. A könyvek alapanyagaként a – kínai papírgyártás eredményeit felhasználva – a muzulmánok rongyból készült papírt használtak pergamen és papirusz helyett. A papírhasználat elterjedését valószínűleg az segítette elő, hogy az erre az anyagra írt Korán-szövegekbe nem lehetett belejavítani, szemben a pergamenről kivakart (és megmásított) szövegrészletekkel.[16]

      Valamennyi városban megtalálhatóak voltak a könyvárusok bazárjai, a könyvkötő-műhelyek, és sok árus házalt is különböző művekkel. Több helyen működtek másolóműhelyek, Cordobában például a másolók között még nők is akadtak, mintegy 160-an „kíválóan művelték a kúfi stílusú arab írást”.[17] A kalifátus kora a könyvek és könyvtárak fénykora is volt Cordobában csakúgy, mint más andalúz városokban.

II. al-Hakam és könyvtára

      Míg III. al-Rahman (912 és 961 között volt emír, illetve kalifa) inkább a politikai és katonai ügyek iránt érdeklődött, fia, II. al-Hakam (961-976 között uralkodott) a művészetek és tudományok szerelmese volt. A vöröses-szőke, fekete szemű, sasorrú férfi csak 50 évesen kapta kezébe a hatalmat, és bár uralkodása mindössze másfél évtizedig tartott, nagyon termékeny volt ez a periódus a kalifátus történetét tekintve.[18] Mivel apjától pacifikált birodalmat örökölt, jutott ideje arra, hogy társadalmi és tudományos kérdésekkel foglalkozzon. Folytatta apja iskolapolitikáját, a szegények számára is oktatási intézményeket nyitott. Uralkodása időszakában a tanárok többsége közalkalmazott volt, a kalifától vagy diákjaik szüleitől nyerték fizetésüket.[19] A kalifa próbálkozott az oktatási rendszer teljes kiépítésével, de erre rövid uralkodása alatt nem jutott elég ideje. Az iskolák eredményes működtetésében és a felsőbb rétegek művelődésében nagy szerep jutott a könyveknek. Az Omajjádok közül II. al-Hakam volt a legkiemelkedőbb bibliofil személyiség, aki rendszeresen megbizottakat küldött az iszlám világ valamennyi szegletébe, hogy megvásárolják és elhozzák számára a legkiválóbb tudományos műveket. Al-Jusani azt mondta a kalifáról, hogy tudósait arra ösztönözte, hogy gyűjtsék egybe a világban szétszórtan meglevő ismereteket, és szerezzék meg a pusztulás veszélyének kitett műveket, amelyeket korábban gondatlanul kezeltek.[20]

      A kalifa uralkodása alatt a 3 legnagyobb córdobai könyvtárat egyesítették, és így létrejött az a csodálatosan gazdag intézmény, amely a korabeli leírások szerint 400 ezer kötetet számlált. A könyvtár vezetője egy eunuch volt, akinek feladata volt a könyvek őrzése és a katalógusok elkészítése. A könyvekről készült címjegyzék 44, egyenként 50 lapos füzetet tett ki.[21] A palotában folyamatosan dolgoztak spanyol föld legjobb könyvkötői, szicíliai és bagdadi mesterekkel együtt, valamint könyvillusztrátorok, másolók hadai. Az elkészült könyveket egy tudományos bizottságnak mutatták be, melynek tagjai ellenőrízték és korrigálták a szöveget. A kalifának telepített ügynökei voltak Kairóban, Damaszkuszban, Alexandriában és más kulturális központokban, ahol is új vagy éppen ősrégi könyvek után kutattak. Megbizottjai az írókkal is kapcsolatban állottak, az elkészült köteteket mesés összegekért vásárolták meg al-Hakam számára. Goldziher Ignác akadémiai székfoglalójában megemlítette például, hogy amikor egy iraki tudós egy művén dolgozott, a kalifa ezt meghallván ezer aranyat küldött neki azzal a feltétellel, hogy a könyv elkészülte után azonnal küldjön számára egy példányt, még mielőtt az Keleten ismeretessé válna.[22] Olyan gazdag volt a könyvtár állománya – kőnyomatos művektől az arannyal írt ritkaságokig –, hogy teljes 6 hónapba került az átköltöztetése egy új helyre.

      II. al-Hakam azonban nem csupán a luxus kedvéért gyűjtötte a könyveket. Nagyon sokat olvasott, jegyzeteket és véleményt írt a művekről, mely feljegyzéseit a kortárs tudósok nagy becsben tartották.[23] A kalifa könyvgyűjtő szenvedélye másokat is könyvtár-alapításra sarkallt, Cordobában és Al-Andaluszban sorra nyíltak a gazdagabb családok magánkönyvtárai. A könyvtáralapítók sorában még asszonyokat is találunk szép számmal, amely tény mutatja a korabeli nők művelődési lehetőségeit.[24] Egyes számítások szerint a Cordobában másolt könyvek száma évente a 80 ezret is elérte ebben az időben! Híres könyvtárak sora létezett még Sevillában, Toledóban, Granadában és másutt.[25]

      A kalifa utódja, II. Hisám (uralkodott: 976-1009) kénytelen volt átengedni a hatalmat al-Manszúrnak, aki jelentős hódításokba kezdett, és nem nagyon érdekelték a könyvek és a tudományok. Az ortodox iszlám nézetek kerültek előtérbe, és II. al-Hakam nagyszerű tudományos könyvgyűjteményét feldúlták, szétszórták, elégették és a palota kútjába dobálták.[26] A híres córdobai könyvtár tehát nem érte meg a spanyol inkvizíció dühös könyvpusztítását, a benne őrzött kötetek nagy része arabok keze által semmisült meg vagy tűnt el a 11. század elején.

      1009-ben a kalifátus lehanyatlott, és hosszas polgárháborús időszak következett, és a 22 évig tartó hatalmi harcok végén esély sem volt már a csodálatos virágkor felélesztésére. Bár a córdobai kalifátus kérész-életű államalakulat volt, a keretei között kibontakozott tudományos és gazdasági élet eredményei az Ibériai-félsziget történetének egyik legfényesebb időszakát jelölik.

JEGYZETEK
  1. Valdeón, J.: El Califato de Córdoba. Cuadernos de Historia 16. 102. füzet, Madrid, 1985. 4. o.

  2. Uott. 4. o.

  3. Historia de Espana (Gran historia general de los pueblos hispanos) II. – La alta edad media (siglos V al XIII.). Dir.: Pericot Luis, G., Instituto Gallach, Barcelona, 1970. 176. o.

  4. Valdeón i. m. 19. o.

  5. García Tolsá, J.: Los musulmánes. Historia social y economica de Espana y America I., Dir.: Vicens Vives, J., Ed. Vicens, Barcelona, 1982. 206. o.

  6. Uott. 206. o.

  7. Valdeón i. m. 19. o.

  8. Tolsá i. m. 207. o.

  9. Rogers, M.: A hódító iszlám. Helikon, Budapest, 1987. 27. o.

  10. Tolsá i. m. 223. o.

  11. Historia de Espana II. i. m. 230. o.

  12. Pl.: Tolsá i. m. 201. o.

  13. Valdeón i. m. 32. o.

  14. Atkinson, C. – Maleska, E.: Historia de la educación. Barcelona, 1966. 407. o.

  15. Samsó, J.: Ciencia musulmana en Espana. Cuadernos historia 16. 144. Madrid, 1985. 8. o.

  16. Historia de Espana i. m. 234. o.

  17. Mazahéri, A.: A muszlimok mindennapi élete a középkorban a 10-től a 13-ig századig. Európa, Budapest, 1989. 188. o.

  18. Valdeón i. m. 8. o.

  19. Damseaux – Solana: Historia de la pedagogia. Escuela Espanola, S. A., Madrid, 1967. 107. o.

  20. Valdeón i. m. 28. o.

  21. Historia de Espana II. i. m. 234. o. (Goldziher Ignác: Az iszlám kultúrája I-II. című kötetében, a spanyolországi arabokról írott akadémiai székfoglalójában 24 füzetet említett. Gondolat, Budapest, 1981. 71-181. o.)

  22. Goldziher, I. i. m. 142. o.

  23. Historia de Espa¤a II. i. m. 234. o.

  24. Uott. 235. o.

  25. Atkinson – Maleska i. m. 407. o.

  26. Brentjes, B.: Izmael fiai – Az arabok története és kultúrája. Kossuth, Budapest, 1986. 86. o.



Pécsi Tudományegyetem — BTK – Neveléstudományi Intézet – Nevelés- és Művelődéstörténeti Tanszék
H-7622 Pécs, Ifjúság u. 6. — Tel: (72) 503-600 / 4366
© Dr. Kéri Katalin tanszékvezető egyetemi docens, 2004 ()