|
XVIII – XIX. századból © 1997 Ambrus Attiláné Dr. Kéri Katalin egyetemi docens Nagyenyeden a Bethlen Könyvtár valódi kincseket rejt magában. A történelem, a teológia, a pedagógia és más tudományok igazi aranybányája ez a gyűjtemény a kutató elme számára. Annál szomorúbb az a tény, hogy a Könyvtár számos példánya felvágatlan, olvasatlan kötet, pedig virágzásához és létezéséhez elengedhetetlenül szükséges hasznosságának, használhatóságának bizonyítása. A Könyvtárban – többek között – értékes neveléstörténeti munkákat is őríznek, ezek közül a XVIII-XIX. századból származó magyar nyelvű, kisdedneveléssel- és ápolással kapcsolatos könyveket szándékozom bemutatni. A XVIII. század második felében, csakúgy mint Európa más részein, magyar földön is jelentősen megnőtt az érdeklődés a csecsemők és kisgyermekek gondozása, nevelése iránt, a gyermekkort az emberi élet elengedhetetlen – és nem felesleges – szakaszaként kezdték tisztelni. Ez a tisztelet egy folyamat eredménye, amely évszázadokon át tartott, egyes kutatók (például Philipe Aries vagy Jean Delumeau szerint) akár a XIII. századig is visszavezethető a tisztelet kezdete, gondoljunk csak a kisded és a Szűzanya imádására. Mégis sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a gyermekekkel való törődés általánossá váljék. Ezt megelőzte az orvostudományok fejlődése, és számos más gazdasági – társadalmi változás, melyek lehetővé tették a szülők és a társadalom számára az odafigyelést. Számos régi hiedelmet, beidegződést kellett legyőzniük azoknak az orvosoknak, pedagógusoknak, akik a szülőket igyekeztek a kisdedápolás fontosságáról meggyőzni. Weszprémi István 1760-ban Kolozsváron adta ki művét, mely a Bethlen gyűjteményben e témát illetően a legkorábbi magyar nyelvű példány. Művét a szerző Szalontai Tholdi Ádámnak ajánlotta és – a kor szokásainak megfelelően, meglehetősen hosszú címmel látta el: „A’ kisded gyermekeknek neveléséröl való rövid oktatás, Melyben elöl-adatik Miképen kellessék azokkal bánni. Születésöktöl fogva három Esztendös korokig. Hozzá-adattak a’ végin az egésségnek fenntartására, És a’ Hosszu életnek meg-nyerésére tartozó Szükséges regulák.”[1] Amint látható a címből, a könyvecskének csak első része foglalkozott a kisdedneveléssel. Weszprémi, mint könyve előszavában írta, azért tartotta szükségesnek megalkotni művét, mert a nők csecsemőik gondozása során csak nagyanyáikra hagyatkoztak, és ezért időszerű, tudományosan megalapozott tanácsokkal kellett ellátni őket. Tanácsai magasztosak és szépen fogalmazottak, miként ezt az alábbi idézet is bizonyítja: „... a’ Kisdedek a’ magok tulajdon Annyokat szopják nem másokat, a’ Természet rendelte azt akképen, midőn azoknak Emlöjökben jó egészséges és tápláló nedvességet készített. Ezen kötelessége alól Senki az Anyák közül magát ki nem vonhattja...” Súlyos gondot érintett Weszprémi a szoptatás felvetésével: nemcsak itthon, de egész Európában viszolygás és undor tárgya volt az anyatej, évszázadokon át megvetendő és lenézett a szoptató anya, és – mindebből következően – elterjedt „foglalkozás” a dajkaság. Mind a XVIII., mind pedig a XIX. század munkáiban alapvető fontosságúak voltak a szoptatással foglalkozó részek, fejezetek. Weszprémi írt még a gyermek táplálásának egyéb módjairól, óvott a cukros és túlzottan fűszeres gyermek-ételektől, melyek szerinte főképpen a gazdag családoknál voltak divatosak. Felhívta a figyelmet a kicsik rendszeres etetésére is. Könyvét egy egészen más tartalmú, de szintén a kisgyermeknevelés során hasznosítható mű követi az időrendi sorban, Almási Szalai János, bán-horváti prédikátor 1794-ben, Kassán kiadott munkája. Ez – az előbbivel ellentétben – nem a testi, hanem a szellemi neveléshez szolgáltat megszívlelendő tanácsokat, lévén címe is „Szülék kézi-könyve, avagy a gyermek nevelésre út-mutató Tíz prédikátziok, mellyeket nagyobb részint Duttenhofer’ Grúnaui Prédikátor Prédikátzióiból ki szedegetett; Most pedig, tsak ugyan a’ Gyermekek’ értelmének, és szívének formáltatására használható, más két Prédikátziókkal együtt...”[2] Szintén németből fordítottak le egy másik munkát, amelyet 1799-ben adott ki a porosz király udvari orvosa. Ez a könyv ismét a korabeli testi nevelésről nyújt útmutatást. Pozsonyban jelent meg 1802-ben, Ôri Fábián László fordításában, aki művét Ajtai Cserei Helénának, azaz Wesselényi Miklós feleségének ajánlotta. „Az anyákhoz való jó tanátsa Hufelandnak a’ Fels. Pruszsziai Király udvari Fő Orvosának, a’ Gyermekek Testi Nevelésének Nevezetesebb Pontjairól az ő Életeknek első esztendejekben”[3] című munka – szerzője véleménye szerint – hiánypótló mű volt, hiszen a nagy pedagógiai gondolkodók meglehetősen mostohán bántak a kisdednevelés fő kérdéseivel, és a testi neveléssel egyáltalán, szinte mindig csak az értelem kiművelésével foglalkoztak, azzal is elsősorban a nagyobb gyermekek vonatkozásában. A kötet az ápolás, az egészségnevelés legkülönbözőbb területeinek leírását foglalta magában: a hideg-meleg és „levegői” fürdőkről, a tisztaságról, a „bé-polázásról és első ruházattyokról a’ kisdedeknek”, „a rengetésről”, a sírásról, az ételről, italról, álomról és „a’ hajadon főről” olvashattak benne az érdeklődő szülők, elsősorban az édesanyák. A szerző meglehetősen rossznak tartotta a régi és új nevelési módszerek keveredését, a túlzott gondoskodást és a túlzott engedékenységet egyaránt. Számos esetben negatív szülői viselkedési formák bemutatásával igyekezett könyvében a szülőknek útmutatóval szolgálni. Az öltöztetésről például így írt: „Így p. o. fel sem veszik (t. i. a szülők), ha a’ gyermek egész nap fedetlen fővel, mezítelen mejjel, és igen vékony ruhában a’ leg keményebb időben széllyel futkos; még is mikor az éjtszaka el közelget, a’ leg melegebb tollú ágyban takargattyák, ’s 10 vagy 12 óráig a’ legmelegebb szobában bé rekesztve tarttyák...” A mű írója a tisztálkodást illetően heti többszöri hideg mosdást és egyszeri langyos fürösztést ajánlott. Az évszázadokon át divatos szoros, a gyermek testét szinte gúzsba kötő pólyázás helyett lazábban kötött, új módszerrel készített pólyát javasolt. Felhívta a figyelmet arra, hogy kár az alig lábra állt kisgyerekek fejét rögtön vallási ismeretekkel, írás-olvasás tudományával tömni, hiszen ebben az életkorban a testi nevelésre kell elsődlegesen figyelmet fordítani. Könyvére valószínűleg nagy szükség volt kül- és belföldön egyaránt, hiszen az alábbi állapotok, melyekről könyve előszavában beszámolt, számos más korabeli sajtótermék és konferencia témája alapján (pl. az 1888-as barcelonai orvoskongresszus) is valószínűsíthetőek: „Kitsiny ez a’ könyv: – de nagy az ő érdemeire nézve – Az érzi kiváltképpen ennek hasznát, a’ ki látta, hogy a’ dajkájának, a’ szoptatóknak nevelő házak, melly sok babonás, hellytelen vélekedésekkel, tselekedetekkel legyenek meg rakva, – a’ ki maga munkás kezekkel nyúlt a’ neveléshez, és látta ’s próbálta, hogy itten millyen sok bajokkal, ’s akadájokkal kellyen küszködni, – a’ ki tudja, hogy még a’ tudósabbak is sok félre vélekedések által engedik itt magokat hol egy hol másfelé vonattatni, ’s hányfelé nem kapkodnak ebben a’ setéttségben.” Az édesanyák érdeklődésére számot tartó könyvecskét egy másik hasonló, egészségnevelésről is szóló mű követte 1842-ben, immár magyar szerző tollából. Kunnos Endre, a szerző, egészen bizonyosan ismerte az előbbiekben ismertetett valamennyi mű tartalmát, és egyéb, Európában forgó könyveket is a gyermekápolással kapcsolatosan. Könyvét mindazonáltal nem az anyáknak, hanem a dajkáknak szánta, ezért címe is „Dajkakönyv” volt.[4] Kunnos Budán kiadott könyvében azonban csak kisebb részben foglalkozott a testi neveléssel, műve nagyobb hányadát a lelki gondviselésre fordította. A csecsemő- és kisgyermekápolás fontosabb tárgykörei voltak munkájában: az ételek, italok leírása, a helyes ruhadarabok, pólyázási módszerek bemutatása, illetve a tisztaság fogalmának magyarázata. A gyermekek számára a legmegfelelőbbnek tartotta a sóskamártást, a parajt, a burgonyát, sárgarépát, és minden más répaneműt, a főzött és aszalt gyümölcsöket, almát, körtét, szilvát, valamint a nyári friss gyümölcsöket. Legfőbb italnak pedig a vizet, mert mint írta „minden egyéb nedv, különösen a kábítók, pálinka, bor ser satb. gyermekeknek valóságos méreg.” E sorai óvtak a kor divatos altatási (kábítási) módszerétől, mely a középkor óta dívott: a síró gyermeket hamar lehetett „megnyugtatni” vagy elaltatni szeszes itallal. A lelki nevelést illetően számos fogalmat tárgyalt, és tanácsokat adott ezen erkölcsi értékek megtanításához. Ilyenek voltak például a szeretet, az engedelmesség, a jótékonyság, a türelem, és számos egyéb. Szintén a fővárosban adták ki 1876-ban azt a Wittmann Lázár által írott munkát, amely a következő címmel jelent meg: „A gyermekápolás rövid kézikönyve tekintettel a hazai viszonyokra”[5] Az egészséges kisgyermek testi ápolásával kapcsolatosan tulajdonképpen ez a könyv sem tartalmazott a korábban megjelentekhez képest új fejezeteket; a bőrápolás, ruházat, fekhely, táplálék, szoptatás, dajka, fogzás, elválasztás tárgyköröket azonban alaposabban, bővebben tárgyalta a szerző, mint elődei. Ez is javarészt a századvégre óriási fellendülést megért orvostudomány eredményeinek volt köszönhető, és e tételt látszik igazolni olyan új témák tárgyalása a könyvben, mint pl. a „védhimlőoltás”. A könyv második fele – szintén a gyermekgyógyászat nagymérvű fejlődésének köszönhetően – a beteg gyermek ellátására, táplálására vonatkozó jótanácsokat tartalmazott. E részben megtalálhatjuk – és mai szemmel nézve különös érdeklődésünkre tarthat számot – a pépek, gyógyfürdők, helyes étrendek, gyógyszerek és lázcsillapítás bemutatását. Wittmann is hosszasan boncolgatta művében a dajkaság intézményét, igazoló okmányokat követelt a pénzért szoptató nőknek, hogy a gyermek táplálását jól láthassák el. Amíg ez nincs, a dajkák nem szoptatnak, írta Wittmann, hanem „... tehéntejjel, kenyérrel, burgonyával, szopózacskóval, (...) mákfőzettel jól tartatik (t. i. a gyermek). Igy elszundikál; a beálló hasmenésre nincs tekintet; pedig emiatt vagy a falun megy tönkre, vagy elsatnyult állapotban hozatik vissza az anyának.” Ez az idézet is mutatja, mint a számos más könyvben leírtak is, hogy a szoptatás, bérdajkaság problémája nehezen megoldható volt. Legouvé Ernest műve, melyet „Atya és fiú a tizenkilencedik században”[6] címmel írt, és 1878-ban jelentetett meg magyarul, e problémán kívül számos más jelenséget is felvetett a gyermekek történetének évszázadaiból, összehasonlítva azokat a XIX. sz. végének helyzetével. A szintén Budapesten kiadott fordítás – sokadszor a neveléstörténetben – a legnagyobb tiszteletet követelte a gyermekek számára. Klasszikus értelemben ez nem gyermeknevelési tanácsadó munka, mégis bizonyos szempontból ide sorolható, hiszen a család, a szülők számára közölt helyes viselkedési mintákat apró csemetéjükkel szemben. Ugyanerre vállalkozott – szintén 1878-ban – Cseh Károly, aki „Egészségügyi levelek egy anyához”[7] című művében – (a Könyvtár egyik felvágatlan műve 1992-ig !!) – 59 levélben fordult a testi és lelki nevelés problémáival az édesanyákhoz. Könyve rendkívül sokrétű, figyelme szinte mindenre kiterjedt, levelei érdekesek, és műve olvasását tárgymutató könnyíti meg, amelyben – számos más fogalom között – az alábbiakkal találkozhatunk: tej, táplálék, szoba, testalkat, ruházat, terhesség. A témák tehát a „régiek”, tárgyalási módja, választott műfaja: a levél azonban Cseh Károly munkáját érdekes, újszerű olvasmánnyá teszi. A századfordulóhoz közeledve mind jobban szaporodtak a hasonló könyvek, ezt mutatja a Bethlen Könyvtár állománya is. 1897-ben adták ki fordításban azt az – írásunkban utolsóként bemutatott – orvosi munkát, amelyet Braidwood Murray P. írt, és és magyarul „Anyák tanácsadója és útmutatója gyermekeik ápolásánál”[8] címmel jelent meg. Témakörei a fentiekben tárgyalt könyvekével szinte megegyezőek, kötete értékét emeli, hogy olyan mellékletekkel látta el, amelyek kétségkívül hasznosíthatók voltak a mindennapi gyermekápolásban, például táblázatban foglalta össze az életkor és a súlygyarapodás összefüggéseit. Írásán mindvégig jól látható, hogy orvosi, biológiai és technikai felfedezésekben, újitásokban jártas, olvasott szakember volt, erre utalnak hasonlatai is, mint ezt az alábbi idézet is bizonyítja: „Az ujszülött csecsemőt olybá tekinthetni, mint egy tömb élő földanyagot, mely különféle alkatrészekből (sejtszövetekből) áll s melyet, helyes gondozással, egészséges lénnyé lehet fejleszteni, de viszont igen egyszerű eszközökkel fokozatosan hirtelen is meg lehet semmisíteni.” A könyv összefoglalja az anyák kötelességeit, melyek közül az első, hogy önmaguk egészségére vigyázzanak, a második, hogy gyermeküket tejjel és meleggel lássák el, a harmadik pedig, hogy gyermekük egészségére felügyeljenek. Valamennyi, de főleg ez utóbbi kötelességének ellátásában az anyát számos munka segítette, mint azt a fentiekben láthattuk. Jelen írás nem vállalkozott valamennyi, a XVIII-XIX. században kiadott, kisdedneveléssel foglalkozó mű feltárására, csupán a Bethlen Könyvtár ilyen témájú, magyar nyelvű könyveit szándékozott bemutatni. A szerző szeretné ráirányítani a figyelmet erre a csodálatos gyűjteményre, mert nem csak a kisgyereknevelés történetét lehet kitűnően tanulmányozni Enyeden, de sok más tudományos témát is. (A zárójelben lévő számok a könyvek Bethlen Könyvtárban található jelzetei.)
Pécsi Tudományegyetem — BTK – Neveléstudományi Intézet – Nevelés- és Művelődéstörténeti Tanszék H-7622 Pécs, Ifjúság u. 6. — Tel: (72) 503-600 / 4366 © Dr. Kéri Katalin tanszékvezető egyetemi docens, 2004 () |