Bécquer, a halhatatlan költő

(Új Arc, 1994. december – 1995. február, III. évf., 11. sz., 21. o.)


© 1994-95 Ambrus Attiláné Dr. Kéri Katalin egyetemi docens


      Sevilla híres fiai közül kiemelkedik Gustavo Adolfo Bécquer, a múlt században élt romantikus költő és író. 1836-ban született ez a festői és írói tehetséggel megáldott zseni, ám tüdőbaja 1870-ben véget vetett alkotói pályájának. Álmodozó gyermek volt, aki sok-sok testvérével együtt – korán árvaságra jutott. 18 évesen települt át szülővárosából Madridba, ahol bohém életet élt, itt vált a női nem nagy csodálójává és tisztelőjévé.
      Az andalúz népköltészeten kívül a német irodalom – különösen Heine költészete – hatott Bécquerre. Művei sokfélék. Írt elbeszéléseket (Leyendas), verseket (Rimas) és leveleket (Cartas), és külön méltatást érdemelne publicisztikai munkássága.
      Bécquer a romantika műveiből merítkezett, de tollát a modernizmus vezette. Témái: a szerelem, a csalódás, a nő szépsége, az elmúlás és költői hitvallása. Verseit sohasem láthatta nyomtatásban, azok csak halála után kerültek nyomdába. Csak sóhajtásnyi volt az élete, mégis műveiben a teljességet hagyta ránk.

Gustavo Adolfo Bécquer

XI. vers
(Fordította: Kéri Katalin)

– Tüzes vagyok, arcom bőre barna,
Én vagyok a szenvedély maga.
Lelkem nyugtalan kéjjel telve,
Engem keresel?
     – Nem, te nem kellenél soha.

– Homlokom halovány, aranyfürtös hajam,
Ha akarod, örökre lehetek tied,
Gyöngéden óvnálak, mint kincsemet.
Nekem szóltál-e?
     – Nem, én nem neked.

– Álom vagyok, nem létező alak,
Ábránd, mely ködből, fényből fakad,
Testem sincs, kézen sose foglak,
Soha nem szerethetlek.
     – Jöjj, én téged akarlak!



Pécsi Tudományegyetem — BTK – Neveléstudományi Intézet – Nevelés- és Művelődéstörténeti Tanszék
H-7622 Pécs, Ifjúság u. 6. — Tel: (72) 503-600 / 4366
© Dr. Kéri Katalin tanszékvezető egyetemi docens, 2004 ()