Dr. Lukinich Imre: Az egyetem alapításának története - Dr. Kéri Katalin weboldala - neveléstörténet, művelődéstörténet, pedagógia, iszlám, muszlim, kelet, történelem, filozófia, kutatás, szakdolgozat, nőtörténet, lánynevelés, gyerekkortörténet, spanyolország, egészségnevelés, kurtizán, szépségápolás, Vives, Erazmus, Llull, dualizmus, hammám, azték, Latin-Amerika, csillagász, tudománytörténet, Brunszvik, Gerando, Apáczai, Ibn
Jegyzetek
I.
[1] 1490 körül. Császár Mihály: Az Academia Istropolitana. Pozsony, 1914.
93-94. ll.
[2] Pozsony sz. kir. város törvényhatóságának a Pozsonyban felállítandó
egyetem tárgyában a magyar országgyűlés képviselőházához intézett
Emlékirata (Pozsony, 1880. 33. l.) és Császár Mihály (i. m. 98-99.
ll.) szerint: "II. Ferdinánd király 1625. nov. 20-án Sopronból arról
értesítette a pozsonyi káptalant, hogy a királyi Magyarország számára
tervezett új egyetemét Pozsonyban kívánja felállítani." II. Ferdinánd
említett okirata valóban azt mondja, hogy "in civitate Posoniensi pro
erudienda iuventute generale et publicum literarium studium erigere
constituimus", amiből az következnék hogy a király elhatározása
tényleg egyetem felállítására irányult, mert a "studium generale"
elnevezés alatt - legalább a középkori - nyelvhasználat általában
egyetemet értett. Az oklevélnek a studium generale felállítására
vonatkozó megokolása azonban mást mutat. Ott ugyanis a következőket
olvassuk: "Siquidem elementer memoria recolimus piorum regum Hungariae
nostrorum praedecessorum non postremum fuisse conatun in literarum
studiis conservandis, cuius rei et celebra publicorum locorum tam
capitulorum, quam aliorum coenobiorum et publicorum gymnasiorum olim
quidem florentium monimenta exstabant, nunc autem ob tyrannidem
Turcarum, partim ob alias iniurias et incommoditates temporum
florenseiusmodi status non sine detrimento totius regni satis diu
interversus extitit." (Császár: i. m. 140. l.) Vagyis a királyi leirat
a középfokú oktatás hiányát panaszolja fel, amiből viszont
természetszerűen következik, hogy az e téren megállapított és érzett
hiányt új középiskolák felállításával, nem pedig új egyetem
létesítésével kell megoldani. Hogya kir. kancellária a "generale et
publicum literarium studium" alatt nem egyetemet, hanem teljes
gymnasiumot, collegiumot értett, kitűnik abból, hogy a városi tanács
által eszközölt fordítás "ein offentlich gymnasium oder schuel"
kifejezést adja vissza a királyi leírat kérdéses szavait. A kir.
kancellária 1626 január 14-i okirata is: "studium aliquod
literarium"-ot említ s végül Eszterházy Miklós gr. nádor 1626 március
20-án kelt szerződés-tervezetében is "studium publicum, sen
collegium"-ról beszél. (Eredetiben és egykorú másolatokban Pozsony v.
levéltárában. Lad. 45.), melynek jellege a királyi elhatározás szerint
katholikus lesz. A vitatott oklevél az 1627 november 5-én megnyílt
pozsonyi jezsuita-collegium megalapítására irányuló kezdeményező lépés
volt a király részéről (V. ö. Schönvitzky Bertalan: A pozsonyi kir.
kath. főgymnasium története. Pozsony, 1896 29. s köv. ll.), amely
azonban semmiféle egyetemalapítási tervvel nem áll kapcsolatban.
[3] Ortvay Tivadar: Száz év egy hazai főiskola életéből. Pozsony, 1884.
44. l.
[4] Ortvay Tivadar: i. m. 63. l.
[5] Pressburger Zeitung. 1876. febr. 7.
[6] Pressburger Zeitung. 1876. febr. 14.
[7] Pressburger Zeitung. 1876. febr. 21.
[8] Pozsony sz. kir. város Emlékirata. 18-19. ll.
[9] Pozsonyvidéki Lapok. 1878. aug. 17.
[10] Pozsony sz. kir. város Emlékirata. 20-21. ll. Pozsonyvidéki Lapok.
1878. szept. 3.
[11] Pozsony sz. kir. város Emlékirata. 21-23. ll.
[12] Pozsonyvidéki Lapok. 1878. okt. 4.
[13] Pozsonyvidéki Lapok. 1878. okt. 14.
[14] Pozsonyvidéki Lapok. 1878. nov. 18.
[15] Pozsonyvidéki Lapok. 1878. nov. 23. és Pozsony sz. kir. város
Emlékirata. 24-25. ll.
[16] Pozsonyvidéki Lapok. 1878. nov. 26. és Pozsony sz. kir. város
Emlékirata. 25-26. ll.
[17] Közölve Pozsony sz. kir. város Emlékiratában 26-27. ll. Pozsonyvidéki
Lapok. 1878. dec. 5.
[18] Pozsonyvidéki Lapok. 1878. dec. 5-6. sz. Pozsony sz. kir. város
Emlékirata. 28. l.
[19] Pozsonyvidéki Lapok. 1878. dec. 5.
[20] Pozsonyvidéki Lapok. 1878. november 16. és 18. sz. A csillagvizsgáló
leírása Pozsonyvidéki Lapok. 1879. január 11. sz.
[21] Pozsonyvidéki Lapok. 1878. nov. 20.
[22] Kumlik Emil: A pozsonyi egyetem csillagvizsgálója. Nyugatmagyarországi
Híradó. 1916. március 3. és 4. számok, és Pozsonyvidéki Lapok. 1878.
dec. 10.
[23] Pozsonyvidéki Lapok. 1879. szept. 9. és 11. Azonfelül Kumlik E. id.
cikke Nyugatmagyarországi Híradó. 1916. március 4. és Emlékirat 28. l.
[24] Pozsonyvidéki Lapok. 1878. aug. 23.
[25] Pozsonyvidéki Lapok. 1878. okt. 12. és 13.
[26] V. ö. Berzeviczy Albert: Közművelődésünk és a harmadik egyetem.
Budapest 1894. 8. l.
[27] Kumlik E. id. cikke. Nyugatmagyarországi Híradó. 1916. márc. 4. és
Pozsonyvidéki Lapok. 1879. dec. 22.
[28] V. ö. Pozsonyvidéki Lapok. 1879. nov. 17. szám.
[29] Tartalmilag Berzeviczy Albert előadói javaslatában. Pozsonyvidéki
Lapok. 1883. febr. 25. és Wagner Lajos: A pozsonyi m. kir. áll. tud.
egyetem tervezete. Pozsony. 1900. 40-47. ll.
[30] Pozsony sz. kir. város Emlékirata. 29. l.
[31] Pozsonyvidéki Lapok. 1879. dec. 6.
[32] Pozsony sz. kir. város törvényhatóságának Emlékirata. Pozsony. 1880.
8° 34. l. Pozsonyvidéki Lapok. 1880. jún. 27-i számának mell.
[33] U. ezen Emlékirat 11. l. jegyzet.
[34] U. ezen Emlékirat 29. l.
[35] Pozsonyvidéki Lapok. 1880. okt. 28.
[36] Pozsonyvidéki Lapok. 1881. okt. 12., 26. és 30. számok.
[37] Pozsonyvidéki Lapok. 1881. okt. 26.
[38] Pozsonyvidéki Lapok. 1881. okt. 28.
[39] Pozsonyvidéki Lapok. 1881. nov. 9., 1882. márc. 31.
[40] Pozsonyvidéki Lapok. 1882. júl. 7., 30. és aug. 30.
[41] Pozsonyvidéki Lapok. 1882. aug. 18., 30.
[42] Pozsonyvidéki Lapok. 1882. aug. 30.
[43] Pozsonyvidéki Lapok. 1882. szept. 20.
[44] Pozsonyvidéki Lapok. 1882. okt. 1.
[45] Pozsonyvidéki Lapok. 1882. okt. 4.
[46] V. ö. Berzeviczy Albert: Közművelődésünk és a harmadik egyetem.
Budapest 1894. 9-13. ll.
[47] V. ö. Pozsonyvidéki Lapok. 1883. febr. 25. és 28.
II.
[1] Ortvay Tivadar: id. mű 80-81. ll.
[2] Pávay Vajna Gábor: Pozsony és a harmadik egyetem. Pozsony. 1884.
24-25. ll.
[3] L. az előbbi jegyzetben foglalt címet. Pozsony. 1884. 43. l.
[4] Billroth szintén híve volt a pozsonyi egyetem eszméjének, amelyet
teljesen indokoltnak tartott. Nyugatmagyarországi Híradó. 1906.
december 5.
[5] V. ö. Berzeviczy Albert: Közművelődésünk és a harmadik egyetem.
Budapest, 1894. 13-16. ll.
[6] Berzeviczy A.: id. mű 17. l.
[7] Pozsony és a harmadik egyetem. Pozsony. 1893. 8° 23. l.
[8] Pozsony sz. kir. város törvényhatóságának Emlékirata. Pozsony. 1893.
ívrét. 24. l.
[9] Pozsony sz. kir. város törvényhatóságának Emlékirata. 4. l. U.-az
napról kelt a József főherceghez intézett díszes felirat is, melyben
hozzájárulását kérik, hogy a Pozsonyban felállítandó egyetemet nevével
ékesíthessék.
[10] Berzeviczy Albert: id. tan. 17. l.
[11] Berzeviczy Albert: id. tan. 18. l.
[12] Id. műve 5. l.
[13] Közművelődésünk és a harmadik egyetem. 1894. 8° 103. l.
[14] Közölve Wagner Lajos: id. mű 47-53. ll.
[15] A pozsonyi m. kir. állami tudomány-egyetem tervezete. Pozsony. 1900.
8° 33. l.
[16] Nyugatmagyarországi Híradó. 1906. okt. 3., 4. és 5.
[17] Nyugatmagyarországi Híradó. 1906. nov. 10., a bizottság nov 8-i
üléséről.
[18] Nyugatmagyarországi Híradó. 1906. dec. 2., 4., 5. számok.
[19] Nyugatmagyarországi Híradó. 1906. dec. 6.
[20] Nyugatmagyarországi Híradó. 1906. dec. 8.
[21] Nyugatmagyarországi Híradó. 1906. dec. 15.
[22] Nyugatmagyarországi Híradó. 1906. dec. 15. Komlóssy különben
(Nyugatmagyarországi Híradó. 1906. dec. 14) felvetett azt az eszmét
is, hogy az esztergomi theológiát a felállítandó pozsonyi egyetem
hittudományi karába kellene olvasztani.
[23] Nyugatmagyarországi Híradó. 1906. dec. 18., 20.
[24] Nyugatmagyarországi Híradó. 1906. dec. 20.
[25] Közölve Nyugatmagyarországi Híradó. 1907. januárius 6.
[26] Nyugatmagyarországi Híradó. 1907. januárius 8.
[27] Nyugatmagyarországi Híradó. 1906. dec. 23., 24. és 1907. jan. 1.
[28] Nyugatmagyarországi Híradó. 1907. febr. 6.
[29] Nyugatmagyarországi Híradó. 1907. januárius 17.
[30] V. ö. Nyugatmagyarországi Híradó. 1907. március 5., 7., 11. számaival.
[31] Magyar Pedagógia. 1907. 73-75. ll. és Nyugatmagyarországi Híradó.
1907. márc. 15.
[32] Közölve Nyugatmagyarországi Híradó. 1908. márc. 8.
[33] Nyugatmagyarországi Híradó. 1907. jún. 1.
[34] Nyugatmagyarországi Híradó. 1908. febr. 5.
[35] V. ö. Nyugatmagyarországi Híradó. 1908. febr. 5.
[36] Nyugatmagyarországi Híradó. 1908. márc. 4.
[37] Nyugatmagyarországi Híradó. 1908. márc. 21. és 29.
[38] Nyugatmagyarországi Híradó. 1908. ápr. 12. V. ö. "A Toldy-kör a
pozsonyi egyetemért" címen kiadott füzettel. Pozsony. 1908. 8° 30. l.
[39] Nyugatmagyarországi Híradó. 1907. jún. 12.
[40] Nyugatmagyarországi Híradó. 1909. máj. 22.
[41] Nyugatmagyarországi Híradó. 1909. máj. 28.
[42] Nyugatmagyarországi Híradó. 1909. június 2.
[43] Nyugatmagyarországi Híradó. 1909. szeptember 30.
[44] Nyugatmagyarországi Híradó. 1909. okt. 19.
[45] Nyugatmagyarországi Híradó. 1910. márc. 5.
III.
[1] V. ö. Nyugatmagyarországi Híradó. 1910. máj. 2.
[2] Nyugatmagyarországi Híradó. 1910. május 26.
[3] Nyugatmagyarországi Híradó. 1910. jún. 15.
[4] Nyugatmagyarországi Híradó. 1910. jún. 23.
[5] A "Magyar Hírlap" után a Nyugatmagyarországi Híradó. 1910. június
17-i sz.
[6] Nyugatmagyarországi Híradó. 1910. június 18.
[7] Nyugatmagyarországi Híradó. 1910. júl. 1.
[8] Nyugatmagyarországi Híradó. 1910. július 9.
[9] V. ö. Nyugatmagyarországi Híradó. 1910. júl. 12.
[10] Nyugatmagyarországi Híradó. 1910. július 12., 13., 20.
[11] Nyugatmagyarországi Híradó. 1910. nov. 15.
[12] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. márc. 19.
[13] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. márc. 21. és 29.
[14] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. ápr. 1.
[15] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. ápr. 21.
[16] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. május 3.
[17] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. máj. 17., 24.
[18] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. június 11.
[19] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. június 22.
[20] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. jún. 22.
[21] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. júl. 1. és 5.
[22] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. július 6.
[23] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. okt. 3.
[24] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. okt. 25.
[25] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. okt. 26.
[26] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. okt. 27.
[27] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. okt. 31.
[28] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. nov. 8.
[29] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. nov. 8. és 12.
[30] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. nov. 21. A bizottság javazlatait a
nov. 27-i városi közgyűlés elfogadta. Nyugatmagyarországi Híradó.
1911. nov. 28.
[31] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. nov. 26.
[32] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. nov. 28.
[33] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. dec. 2. és 3.
[34] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. nov. 28.
[35] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. dec. 3.
[36] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. dec. 5.
[37] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. dec. 20.
[38] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. dec. 24.
[39] Nyugatmagyarországi Híradó. 1912. febr. 14.
[40] Budapesti Hírlap. 1912. január 12. és Nyugatmagyarországi Híradó.
1912. január 14.
[41] Nyugatmagyarországi Híradó. 1911. dec. 3.
[42] Az indítvány szövege Nyugatmagyarországi Híradó. 1912. jan. 28.,
febr. 4.
[43] Nyugatmagyarországi Híradó. 1912. febr. 6.
[44] Nyugatmagyarországi Híradó. 1912. márc. 27.
[45] V. ö. a Felsőoktatásügyi Egyesület 1912. május 3., 4. és 7-i
üléseivel. Nyugatmagyarországi Híradó. 1912. május 5., 7., 9.
[46] Nyugatmagyarországi Híradó. 1912. május 14.
[47] Nyugatmagyarországi Híradó. 1912. május 15.
[48] Nyugatmagyarországi Híradó. 1912. máj. 26.
[49] Nyugatmagyarországi Híradó. 1912. máj. 29.
[50] Nyugatmagyarországi Híradó. 1912. jún. 6. sz.
[51] Nyugatmagyarországi Híradó. 1912. június 6.
[52] Nyugatmagyarországi Híradó. 1912. június 12., 14.
[53] Nyugatmagyarországi Híradó. 1912. jún. 18., 19.
[54] Nyugatmagyarországi Híradó. 1912. július 13.
IV.
[1] V. ö. Nyugatmagyarországi Híradó. 1912. júl. 9.
[2] Nyugatmagyarországi Híradó. 1912. július 16.
[3] "Az Est" 1912. júl. 17-i száma után Nyugatmagyarországi Híradó. 1912.
júl. 18. és 21.
[4] Nyugatmagyarországi Híradó. 1912. július 30.
[5] Nyugatmagyarországi Híradó. 1912. okt. 6.
[6] Nyugatmagyarországi Híradó. 1912. nov. 7., 10. és 12.
[7] Budapesti Közlöny. 1912 nov. 19. és Nyugatmagyarországi Híradó. 1912.
nov. 20.
[8] Nyugatmagyarországi Híradó. 1912. dec. 3.
[9] Nyugatmagyarországi Híradó. 1912. dec. 7., 18.
[10] Nyugatmagyarországi Híradó. 1912. dec. 20., 21.
[11] V. ö. Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. febr. 23.
[12] Nyugatmagyarországi Híradó. 1912. dec. 5.
[13] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. jan. 9.
[14] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. jan. 19.
[15] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. febr. 5.
[16] A jelentés megjelent Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. febr. 13.
[17] V. ö. Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. febr. 19.
[18] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. febr. 18.
[19] Wolff Gerő cikke. Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. febr. 20.
[20] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. febr. 22. és 25.
[21] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. febr. 23.
[22] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. márc. 2., 4. és 6., 9., 13., 14.,
23., 27.
[23] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. márc. 4.
[24] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. márc. 18.
[25] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. ápr. 23.
[26] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. ápr. 24.
[27] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. ápr. 27.
[28] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. május 3.
[29] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. május 6., 7.
[30] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. május 27.
[31] Nyugatmagyarországi Híradó. u. o.
[32] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. május 31.
[33] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. június 4.
[34] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. jún. 8.
[35] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. június 11.
[36] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. jún. 25.
[37] V. ö. Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. jún. 27.
[38] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. júl. 1., 2., 3.
[39] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. júl. 12.
[40] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. július 22.
[41] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. aug. 6.
[42] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. aug. 7.
[43] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. okt. 12.
[44] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. okt. 12.
[45] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. okt. 3. és 5.
[46] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. okt. 7.
[47] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. okt. 15.
[48] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. dec. 10.
[49] Nyugatmagyarországi Híradó. 1913. dec. 11.
[50] Nyugatmagyarországi Híradó. 1914. febr. 24.
[51] Budapesti Közlöny. 1914. febr. 6. és Nyugatmagyarországi Híradó. 1914.
jan. 29. és febr. 7.
[52] Nyugatmagyarországi Híradó. 1914. febr. 18. és 22.
[53] Nyugatmagyarországi Híradó. 1914. márc. 7.
[54] Nyugatmagyarországi Híradó. 1914. márc. 14.
[55] V. ö. Nyugatmagyarországi Híradó. 1914. márc. 27. máj. 1.
[56] Nyugatmagyarországi Híradó. 1914. április 2. és 4.
[57] Nyugatmagyarországi Híradó. 1914. május 6.
[58] V. ö. Nyugatmagyarországi Híradó. 1914. május 30.
[59] Nyugatmagyarországi Híradó. 1914. május 7.
[60] V. ö. Nyugatmagyarországi Híradó. 1914. június 27.
Vissza a könyv tartalomjegyzékéhez!